A haza békéje, a magyar állam biztonsága a honvédek hűségén áll – tisztavatás a Kossuth téren.
Magyarország büszke Önökre! 
A haza békéje, a magyar állam biztonsága a honvédek hűségén áll – tisztavatás a Kossuth téren.
Magyarország büszke Önökre! 
Ma van a keresztény magyar állam alapításának ünnepe. Isten éltessen, Magyarország!
Rétvári Bence: Nagy nemzet vagyunk, mert ezer éve mindig voltak olyan vezetőink, akik küzdöttek, ha kell, harcoltak a magyar szabadságért. Egy „icipici szuverenitást” sem adunk fel
️

Augusztus 20.…

Ma reggel a hagyományok szerint az ünnepélyes zászlófelvonást a katonai eskütétel követte a Parlament előtt, majd légi parádét tartottak a Duna fölött.
Isten éltessen, Magyarország!
Elsőrangú táncművész, koreográfussal gazdagodott társalapítói csapatunk!
Isten hozott, ifjú Zsura!
👏 Gratulálok Kapu Tibornak és Farkas Bertalannak a Szent István-rendhez, a legrangosabb állami kitüntetéshez!
Szent István király nemcsak államot alapított, hanem irányt is mutatott.
Hitre, felelősségre és közösségre építette Magyarországot — ezek az értékek ma is velünk vannak.
Isten éltessen, Magyarország! 
„Szent királyunk, megfogadjuk:
Örökséged el nem hagyjuk.
Esküszünk, esküszünk:
Mindörökké az vezet:
Halhatatlan Jobb kezed.”
/Sík Sándor: Szent István-himnusz, részlet/
Őseink 1000 évig védték az országot. A mi feladatunk is ez: őrizzük meg hazánkat a következő nemzedékeknek
️
Augusztus 20. Verőce. Nagy nemzet vagyunk, mert ezer éve mindig voltak olyan vezetőink, akik küzdöttek, ha kell harcoltak a magyar szabadságért. Egy icipici szuverenitást se adunk fel
️