Remek eredmények a hazai elektromobilitásban mindössze 3️⃣ év alatt

2️⃣0️⃣2️⃣1️⃣ elejéhez képest megháromszorozódott a Magyarországon zöld rendszámmal forgalomba helyezett gépjárművek száma

A kormány a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben több intézkedéssel támogatja a közúti közlekedés zöldítését, amelynek köszönhetően hazánkban a klímabarát járművek száma októberben már meghaladta a 8️⃣2️⃣ ezret, ebből:

👉 több mint 42 ezer tisztán elektromos személygépkocsi
👉 közel 3 ezer tisztán elektromos tehergépkocsi
👉 468 környezetkímélő motorkerékpár
👉 205 tisztán elektromos autóbusz

️ Területi bontást nézve a zöld rendszámra jogosult járművek száma a fővárosban túllépte a 30 ezret, vidéken pedig már közelíti az 50 ezret.

Az európai értékek a közös kultúrából gyökereznek.

Varga Juditelnök asszonnyal Európa kulturális bölcsőjében egyeztettünk olasz barátainkkal, annak érdekében, hogy megvédjük közös európai…

Nemcsak első külügyminiszteri látogatás, hanem először volt magas szintű magyar látogatás a két ország között.
Nagy földrajzi távolság, de azonos értékek: kereszténység, család.

Amit ígértünk, megtartjuk: érkezik a nyugdíjkiegészítés, januárban pedig újabb emelés jön. A nyugdíjasok a legnehezebb időkben is számíthatnak ránk. A kormányszóvivő a részletekről.

Simicskó István: A háború kitörését elhibázott szankciók követték.☝️ Brüsszel nem akarja megállítani a migrációt, hanem kvótarendszerben szétosztani, migránsgettókat hozva létre Magyarországon is.
A…

Az ECR pártcsalád írországi konferenciáján Európa vezető konzervatív politikusai, médiaszemélyiségei, ifjúsági szervezetei vettek részt, a Fidelitast Lakó Anna képviselte.

A konferencia kiemelt…

🏇🤺️⛹️
A Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSz) konferenciáján kerestük a lehetőségeket, hogyan tudnak a sportegyesületek nagyobb szerepet vállalni a szabadidősport erősítésében.

️Az Aktív…

Hiszünk a jó szövetség erejében!
A veszélyek korában a megbízható szövetséges aranyat ér, Törökországgal való védelmi együttműködéseink virágoznak.

Magyarország biztonsága érdekében Yasar Güler török…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média