Nemcsak első külügyminiszteri látogatás, hanem először volt magas szintű magyar látogatás a két ország között.
Nagy földrajzi távolság, de azonos értékek: kereszténység, család.

Amit ígértünk, megtartjuk: érkezik a nyugdíjkiegészítés, januárban pedig újabb emelés jön. A nyugdíjasok a legnehezebb időkben is számíthatnak ránk. A kormányszóvivő a részletekről.

A baloldalon senki nem tud semmit.
Mondjuk ebbe belatartozik az is, hogy választást sem tudnak nyerni.

Simicskó István: A háború kitörését elhibázott szankciók követték.☝️ Brüsszel nem akarja megállítani a migrációt, hanem kvótarendszerben szétosztani, migránsgettókat hozva létre Magyarországon is.
A…

Az ECR pártcsalád írországi konferenciáján Európa vezető konzervatív politikusai, médiaszemélyiségei, ifjúsági szervezetei vettek részt, a Fidelitast Lakó Anna képviselte.

A konferencia kiemelt…

Hogy mi a baj Ukrajna uniós csatlakozásával?

Nos Ursula van de Minek asszony szerint semmi. Olyan jól haladnak a feltételekkel, a tárgyalásokkal, hogy ilyen jó még sose volt! A legutóbbi beszédében a…

🏇🤺️⛹️
A Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSz) konferenciáján kerestük a lehetőségeket, hogyan tudnak a sportegyesületek nagyobb szerepet vállalni a szabadidősport erősítésében.

️Az Aktív…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média