Tízmilliárd forintos naperőműprojekt Kecskeméten

Mintegy tízmilliárd forintból új naperőművet épít az év végéig Kecskeméten az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM
Zöld Generáció Kft.

Az eddigi telepítések révén nagyjából 5️⃣3️⃣0️⃣0️⃣ megawattnyi napenergiás fotovoltaikus létesítmény működik mostanra Magyarországon. Ebből kétezer megawatt háztartási méretű, míg 3️⃣3️⃣0️⃣0️⃣ megawatt körüli az üzleti, kereskedelmi naperőművi portfólió.

Az előrejelzések szerint 2030 körülre ez 1️⃣2️⃣ ezer megawattra bővülhet, és ebbe a sorba illeszkedik a Kecskeméten megépülő naperőmű is, amely a jövőképhez 23,8 megawattal járul hozzá.

Részletek

„Nemcsak szenzációs, de humánus is!” – Korda György és Balázs Klári Fonogram-díjas énekesek is regisztráltak már az ingyenes és havidíjmentes Gondosóra programra, amin keresztül a segítség egy…

Betartottuk a vállalásainkat, 2010 óta duplájára emeltük a nyugdíjakat.

Most januárban pedig 6%-kal emeljük a nyugdíjakat, februárban pedig 13. havi ellátásra is számíthatnak az idősek.

A nyugdíjasok…

A területfejlesztési törvény módosításáról egyeztettünk Magyarország főispánjaival, gazdaságfejlesztési kormánybiztosaival és az illetékes államtitkárokkal.

Köszönöm a tartalmas és előremutató…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média