Készülünk az Állatok Világnapjára Ovádi Péter kormánybiztos úrral.
Közös ügyünk az állatvédelem!
Az Európai Parlament ma vitázott a schengeni vízumok értékesítésével kapcsolatos lengyelországi ügyről. Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke felszólásában hangsúlyozta: a mai vita valójában egy súlyos, külső beavatkozási kísérlet a lengyel választási folyamatba Brüsszel és az Európai Parlament részéről, amelynek célja, hogy megbuktassák a szuverenista lengyel kormányt, amiért nem hajlandó befogadni az illegális bevándorlókat és nem fogadja el a kötelező migránskvótát. Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő szerint nyilvánvaló, hogy a jelenlegi lengyel kormány szálka a brüsszeli migrációpárti, baloldali politikai erők szemében. Annyira le akarják váltani ezt a kormányt, hogy még egy vitát is rendeznek itt, hogy mindössze 12 nappal a lengyel választások előtt szánalmas hazugságokkal támadják őket.
Készülünk az Állatok Világnapjára Ovádi Péter kormánybiztos úrral.
Közös ügyünk az állatvédelem!
Betartottuk a vállalásainkat, 2010 óta duplájára emeltük a nyugdíjakat.
Most januárban pedig 6%-kal emeljük a nyugdíjakat, februárban pedig 13. havi ellátásra is számíthatnak az idősek.
A nyugdíjasok…
Januárban 6️⃣ százalékkal megemeljük a nyugdíjakat, februárban pedig a 13. havi ellátásra is számíthatnak a nyugdíjasok! 🧓👵
A területfejlesztési törvény módosításáról egyeztettünk Magyarország főispánjaival, gazdaságfejlesztési kormánybiztosaival és az illetékes államtitkárokkal.
Köszönöm a tartalmas és előremutató…



Marco Rossi letette az állampolgársági esküt! Isten hozott, Marco! Eddig is imádtunk!❤️❤️❤️
Napló/2190: Egyeztetés az alelnöki irodában Kiss Márton munkatársammal.
Napló/2189: Vendégem volt az alelnöki irodában Pongrácz Tibor, ügyvéd.
Van miről beszélnünk, van mire büszkének lennünk
️

❤️
️ Holnap délután várunk a Scruton Tradíció és Innováció c. rendezvénysorozának októberi eseményén, regisztráció: https://scruton.hu/esemenyeink/tradicio-es-innovacio-ii-ellensegbol-barat-…
Brüsszel be akar avatkozni a lengyel választásokba - Hidvéghi Balázs felszólalása