A magyar kultúra ereje mindig is abban rejlett, hogy képes volt megőrizni önmagát a történelem viharaiban. Mert a nemzetet a nagy történelmi pillanatok mellett azok a mindennapi értékek is életben tartják, amelyeket generációról generációra továbbadunk. Dalaink, táncaink és ünnepeink mind azt üzenik: él a magyar lélek, és élni is fog, amíg vannak, akik szívvel-lélekkel őrzik.

Ennek szellemében óriási érdeklődés övezte Hegyvidéken a mai közös mozizást, a Magyar menyegző vetítését. Természetesen a Steiner Büfékocsi sem maradhatott el!

Este pedig Újbudán kokárda varrással hangolódtunk aktivistáinkkal a holnapi Békemenetre.

Álljunk ki hazánk szuverenitásáért és a magyarságunkért, legyünk ott holnap minél többen!

A roma kultúra maga az öröm és a szenvedély. A zenében, a táncban és a művészetben érezhető, hogy teljes szívvel adják át önmagukat.

Így válik kézzelfoghatóvá a szabadság és az élet szeretete.

Ez a…

Felemelő március 15-ei ünnepség Nagymaroson.Holnap találkozunk a Békemeneten!

Köszönjük székely testvéreink ajándékát, ezt a csodaszép székelykaput és azt, hogy együtt ünnepelhettünk!

Újra itthon – hazaértek az Irakban szolgálatot teljesítő magyar katonák!

A közel-keleti konfiktussal járó biztonsági helyzet romlása miatt kivontuk Irakból az Erbilben szolgáló magyar katonákat.
A…

A haza szolgálata a legnemesebb feladat!

A magyar érdemrend tisztikereszt polgári tagozatát adományozta a Köztársasági Elnök Nádasdy Borbála, a franciaországi Dourdan Konzervatórium nyugalmazott…

Megnyitottuk a Szerencsi Cukormúzeum kapuit Szerencsen!

A cukorgyártás több mint egy évszázadon át meghatározta a város életét, a Cukormúzeum pedig méltó módon őrzi ezt az örökséget. A hagyományokra…

"Ha a szabadságharc idején nem engedtünk a 48-ból, ugyan most miért tennénk?"

Ünnepi beszéd a budaörsi koszorúzással egybekötött megemlékezésen. Köszönöm Czuczor Gergelynek a meghívást!

Tisztelt…

MOST MI JÖVÜNK, HOLNAP TALÁLKOZUNK!

Először a Békementen adunk választ, utána több millióan a szavazófülkékben.

Nem az ő hangnemükben válaszolunk, nem fenyegetve és zsarolva, nem másoknak vergődést…

Mi mindenről esett szó Váchartyánban az udvarfórumon a Rétvári Rétes mellett

• a választás tétjéről
• a háborúról és az ukrán fenyegetésekről
• arról, hogy ki képviseli valóban a magyar érdekeket
• és…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média