"Ha a szabadságharc idején nem engedtünk a 48-ból, ugyan most miért tennénk?"

Ünnepi beszéd a budaörsi koszorúzással egybekötött megemlékezésen. Köszönöm Czuczor Gergelynek a meghívást!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt ünneplő közösség!

Budaörsnek is jutottak lapok a 48-as forradalom és szabadságharc nagy könyvében. A forradalmi év végén, Buda és Pest kiürítésekor Görgei hat dandárjából egy ezen a vidéken volt elhelyezve. Ahogy a honvédtábornok fogalmazott „Életem és működésem” című könyvében, a hadtest Érdtől Biáig tág ívben volt felállítva. Görgeit 1849 első napja is Budaörsön érte, innen tért vissza főhadiszállására.

A '48-as nagy könyv ezen lapja is bizonyít valamit. Azt, hogy miközben Párizs, Bécs és Berlin forradalmai megmaradtak nagyvárosi forradalmaknak, addig a magyar események igazi összmagyar szabadságharccá váltak az ország sok száz különböző pontján. Európa már „csendes” volt rég, amikor a magyar szabadságharc még javában zajlott.

Nyugat-Európa ’48-a a társadalmi változásokat követelő polgárság harca volt, a magyar ’48 azonban nemcsak a társadalmi változásokra, hanem az önrendelkezés, a nemzeti függetlenség kivívására is irányult. Ezzel magyarázható az is, hogy együtt harcolt a radikális költő, az arisztokrata és a földműves is. Március 15-e eredménye április 11-e, az önrendelkezést kimondó áprilisi törvények elfogadása volt.

A reformkor kezdetétől nagy utat tett meg a magyarság, az ország látványos erősödésnek indult, megkezdődött a polgári átalakulás. Ennek betetőzése volt az áprilisi törvények elfogadása. Nagy volt hát a veszteni való, amikor a Habsburg birodalom fegyverrel akarta elvenni a magyarok frissen kivívott szabadságát. Nem csoda, hogy a földművestől az iparosig, a nemestől a polgárig mindenki fegyvert fogott, hogy az önrendelkezést megvédje.

Tisztelt egybegyűltek!

A szabadságért minden nemzedéknek meg kell küzdenie. Ahogy megtette ezt ’48 nemzedéke, nekünk is meg kell tennünk. De most más módszerekkel. Nekünk nem kell kézitusát vívni az isaszegi csatamezőn, nem kell Buda várát visszafoglalnunk pergő ágyútűzben. De meg kell védenünk a szabad döntés nehezen megszerzett jogát. Nem hagyhatjuk, hogy bárki beleszóljon abba, hogy a magyarok hogyan döntsenek a saját jövőjükről.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha maguk elé idézik a márciusi 12 pont majd 130 éves megsárgult lapját, felidézhetik az alcímét is. Legyen béke, szabadság, egyetértés. Amikor, mi, magyarok a világ sok száz pontján ilyenkor összegyűlünk, önkéntelenül is feltesszük a kérdést: van-e béke, van-e szabadság, van-e most egyetértés?

Amilyen magától értetődő a hármas óhaj, most annyira komornak ható a válasz. Ha Európa egészét nézzük, a békevágyat mintha felednék, a szabad véleménynyilvánítást pedig büntetik, főleg, ha más irányú döntések is fakadnak belőle.

Ezért most is akad teendőnk, nem is kevés.

Az elmúlt négy évet nem csak egy háború közelségében, hanem háborús ellenszélben is töltöttük. A Lajtán túli nagy országokban, és annál is inkább a brüsszeli üvegpalotákban mintha kitörölték volna az egyik alapító atya, Robert Schuman szavait. Ő azt írta 1950-ben, történelmi nyilatkozatában: a cél az, hogy a háború elképzelhetetlen legyen, anyagilag pedig lehetetlen. Mára ezt elfelejtették. A háborús politika kötelező igazodási pont, anyagi támogatása pedig lehetetlenség helyett elvárás lett.

Magyarország mindvégig a béke hangja volt a háborús hangorkánban. Belátás helyett azt kaptuk válaszul, hogy nem mást vettek célba, mint a döntésünk szabadságát. Korábban is jól ismertük a külső pressziót – végülis ebben töltöttünk ezer évet – de ezek mára szintet léptek. Nem volt és nincs eszköz, amit ne vetnének be: lejárató viták és nyilatkozatok, pénzmegvonás, szolgálati műveletek, ennek tetejébe olajblokád.

A háború ügye nem csupán biztonsági kérdés, hanem gazdasági is. A háborús kasszákat a békebeli támogatási programok kárára lehet feltölteni. Amit rakétákra akarnak költeni, azt a gazdák támogatásából veszik el. Út- kórház- és iskolafejlesztésekből. Elment eddig euróból 200 milliárd. Most hiteleznének 90-et. És kész a következő 10 év számlája is, az 1500 milliárd. S ha az uniós kassza tartalma nem elég, akkor célba veszik a nemzeti költségvetéseket is. Ez kandikál ki a Tisza programjából. Erről nem akarnak beszélni, hogy utána mindent lehessen.

Ha azokon múlik, akik elfeledték Robert Schuman mondatait, akkor az 1500 milliárddal együtt Európa jövőjét is elégetnék. Az önbecsülésével együtt.

Nem kell belenyugodnunk, hogy így legyen. Tegyük itt is egyértelművé: a magyarok pénzének nem mások háborújában, hanem Magyarországon a helye.

Tudjuk, rengeteg még a tennivaló. Csakis teendő akad. De ez az ország nem azért erősödött 2010 után, hogy ezt most egy háborúban lassan elemésszük.

Kicsit kurucos érzülettel ehhez a küzdelemhez kérjük a támogatásukat a hátralévő hetekben, és leginkább áprilisban. Nincs kimondott érv, nincs találkozás és nincs kézfogás, amelynek ne lenne szerepe Magyarország védelmében.

Tisztelt ünneplő közösség!

Akik folyamatosan préselték Magyarországot, már mind elmondták mit akarnak.
Háborús idomulást, gazdasági önfeladást, és ennek biztosítékaként: egy engedelmes, simulékony, és hajlongó kormányt. De van egy rossz hírünk számukra, a demokrácia jó híre: erről majd a magyarok döntenek.

Most mi jövünk. Ma is adunk válasz, annál még nagyobbat vasárnap a nemzet főterén, de a legnagyobbat mindenképp több millióan a szavazófülkékben. A mi válaszunk áprilisra lesz a leghangosabb. Nem az ő hangnemükben válaszolunk, nem fenyegetve és zsarolva, nem másoknak vergődést kívánva, hanem szavazatokkal és a csendes többség erejével. És leginkább azzal a hittel: hogy ebben az országban sohasem volt többsége azoknak, akik külső elvárások mentén cselekedtek.

Ha '48-ban sem engedtünk a 48-ból, most ugyan miért tennénk?

Kívánom magunknak és épp annyira a hazánknak: a nagy dolgokban legyen egyetértés, béke és szabadság, és mindezek keretéül az örök meggyőződés: az, hogy Magyarország legszebb napjai a nehezebb idők ellenére is előttünk vannak.

Tisztelet a bátraknak, köszönöm, hogy meghallgattak!