Az ellenzékiek azt mondják: Magyarország belépett az „EU-klubba”, ahol pénzt kap. Miért nem tesszük, amit kérnek? Miért megyünk szembe akár az összes tagállammal is, ha ezért „csak egy kis szuverenitást” kellene odaadni?

Jól ismerem ezt az álláspontot, amely hosszú történelmi háttérrel rendelkezik, de szerintem félrevisz. Az EU nem segélyprogram vagy jótékonysági intézmény. Egy szerződéses rendszer, amibe úgy léptünk be, hogy piacot nyitottunk: lemondtunk bizonyos jogosítványokról, és cserébe beléptünk a közös piacba. Ez üzlet volt – és igen, nekünk is megérte. De ne tegyünk úgy, mintha ez egyoldalú ajándék lenne. A nagy európai cégek óriási piacot kaptak a bővítésekkel, komoly profittal. Mi pedig nem kegyet kérünk, csak azt, ami jár a szerződésből!

A másik félreértés: „az EU egységes akar lenni, ezért alkalmazkodni kell.”
Nem. Az EU nem egy parancsuralmi rendszer. Az EU-ban közös döntés működik. Vannak ügyek, ahol többség dönt – és vannak ügyek, ahol mindenkinek igent kell mondania. Ezt nem mi találtuk ki, ez így szerepel a szerződésekben, amit minden tag aláír a “klubba” belépésekor. És ha nincs mindenkinek elfogadható megoldás, akkor nincs döntés. Ez nem vétó, hanem a legjobb döntés kikényszerítése az egyenlő partnerek között.

És ez a lényeg: a vita nem arról szól, hogy „Európa igen vagy nem”. A vita arról szól, hogy Európa partnerség vagy birodalmi erő-logika. A partnerség azt jelenti: közösen döntünk, és tiszteletben tartjuk egymás mozgásterét. A birodalmi logika azt jelenti: központból kijelölik az irányt, és aki nem áll be, azt pénz megvonással, eljárásokkal, címkékkel fegyelmezik.

Mi nem akarunk úgy „európaiak” lenni, hogy közben önfeladást kérnek tőlünk.
A szuverenitásunk nem dísz. A szuverenitás az a képesség, hogy a magyar emberek életét érintő kérdésekben legyen saját mozgásterünk: energia, háború–béke, gazdaság, családok biztonsága. És aki azt mondja, hogy „csak egy kicsit kell belőle odaadni”, az nem érti: a szuverenitásnak nincs árcímkéje. Ha egyszer elkezded eladni, a végén nem marad semmid, amit eladhatnál.

Aki azt hiszi, hogy az EU-ban csak mi küzdünk a saját érdekünkért, az nem figyel és naív. Ott mindenki a saját érdekeiért harcol. A különbség csak annyi, hogy a nagyok sokszor csendben, a színfalak mögött, nehezen érthető mechanizmusok mögé bújva teszik. A kisebbeknek néha hangosabbnak kell lenniük, mert különben átgázolnak rajtuk.

Mi nem több jogot kérünk, mint más. Mi ugyanazt kérjük: egyenlő bánásmódot, tiszteletet, mozgásteret. Nem egy olvasztótégelybe akarunk beleolvadni. Nem alárendelt szerepet vállalunk. Hanem partnerként ülünk az asztalnál – és úgy is fogunk viselkedni.

Ez a különbség a birodalmi brüsszeli logika és a Fidesz patrióta, szuverenista gondolkodása között.