Hamarabb utolértük Magyar Pétert, mint a sánta kutyát 
Miután tegnap a forrófejű elvtárs hazudott egy ordasat a honvédségi gépről, nem érte be ennyivel, azzal is megetette a híveit, hogy Orbán Viktor a…
Főapát úr meghívására - és másokkal ellentétben nem meghívást színlelve - tegnap Pannonhalmán az Arcus Temporum művészeti fesztivál nyitókoncertjén vettünk részt. A fesztivál egy kiváló alkalom arra, hogy találkozzunk sok hasonlóan gondolkodó és a magyarságért, illetve a magyar kultúráért tenni akaró emberrel.
Tegnap az egyik új felfedezésem volt a barokk ebédlő egyik képe, amely a folyón átkelő szarvasokat ábrázolja: sorban egymásba kapaszkodva és ezzel a terhüket szétosztva szelik át biztonságban a vad folyót. A kép felirata: “Tutum iter unanimis”, vagyis “az egyetértők útja biztonságos”.
Én büszke vagyok rá, hogy egy olyan közösség része vagyok, akiket nem összesodort a szél, hanem a miénk az “egyetértők” közössége: akik szeretik és megvédik a hazájukat és családjukat, akik értéket teremtenek, akik hisznek az elvégzett munka és a közösség erejében. Ez adja az erőnket, ez a “biztonságos” út.
A barokk ebédlő képe is megerősített abban, hogy az “egyetértők” közösségének erejét nem tudja pótolni semmilyen üres ígérgetés, heccelés és pózolás, illetve egy magamutogató és álságos megjelenés sem a Főapátságban.
Hamarabb utolértük Magyar Pétert, mint a sánta kutyát 
Miután tegnap a forrófejű elvtárs hazudott egy ordasat a honvédségi gépről, nem érte be ennyivel, azzal is megetette a híveit, hogy Orbán Viktor a…
A magyar nemzet nem egyének puszta halmaza, hanem egy közösség, amelyet szervezni, erősíteni, sőt építeni kell.
- Orbán Viktor -
A baloldali, francia napi lap, Le Monde arról írt cikket, hogy a magyar fiatalok egész nyáron “Mocskos Fidesz”-t kiabáltak. A hiteles forrásuk Pankotai Lili ellenzéki aktivista volt. A cikk szerint a…
Újra a Római Katolikus Anyaszentegyház szívében.
Nyugat-Európa nagy része teljese szétcsúszott!
A Kormány 13 milliárd forinttal támogatja a magyar vállalkozások energetikai célú kutatás-fejlesztési projektjeit!
Akárki azért nem alkalmas vezetőnek!
Fókuszban a szakmaszerzés
️

2️⃣3️⃣ milliárddal támogatjuk a hátrányos helyzetben lévő fiatalok szakmaszerzését és 6️⃣,6️⃣ milliárd jut egyénre szabott pályaorientációra! 👷🏼👩

