A Magyar Közlönyben hétfőn megjelent kormányrendelet jelentősen meggyorsítja a fix 3⃣ százalékos hitellel megvásárolható újépítésű lakások engedélyezését, ennek köszönhetően már ősszel több ezer új lakás építése indulhat meg országszerte. #OtthonStartProgram#startoljrá
A Kneecap nevű antiszemita zenekar videón juttatta el gyűlöletkeltő üzenetét a magyar közönséghez. Magyarország területére ugyanis nem léphettek be. És ez így van rendjén. ☝️
Önmagában, hogy a Tisza Párt nők becsületével kapcsolatosan bármilyen álláspontot úgy képviseljen, mintha ők a női becsületet védelmeznék, ennél hipokritább és hiteltelenebb fellépés aligha képzelhető…
A szőlőkabóca okozta aranyszínű sárgaság-fertőzés (FD) egyre nagyobb veszélyt jelent a szőlőültetvényekre! Felkészültünk a fokozott védekezésre, és cselekszünk!
A #polgárőrök idén országszerte több mint 5️⃣0️⃣0️⃣0️⃣ órányi állatvédelmi előadást és bemutatót tartanak, emellett az állatvédelmi jelzőrendszerben is aktívan részt vesznek.