A #polgárőrök idén országszerte több mint 5️⃣0️⃣0️⃣0️⃣ órányi állatvédelmi előadást és bemutatót tartanak, emellett az állatvédelmi jelzőrendszerben is aktívan részt vesznek.
Ez nemcsak elhivatottság…
Rendkívüli tájékoztatás
️
A szőlőkabóca okozta aranyszínű sárgaság-fertőzés (FD) egyre nagyobb veszélyt jelent a szőlőültetvényekre! Felkészültünk a fokozott védekezésre, és cselekszünk!
Ebben a küzdelemben a magyar gazdák számíthatnak ránk!
1. A 2025. augusztus 13-án megjelent rendeletmódosítással a növény-egészségügyi okból a hatóság által elrendelt kötelező kivágást követően a szőlőültetvény újratelepítésére is igényelhető szőlő szerkezetátalakítási támogatás. Mértéke legalább 60%, de akár 70% is lehet. A cél, hogy a károsult termelő ne kényszerüljön a tevékenysége abbahagyására.
2. Az eddigi támogatások mellett kezdeményezésünkre még idén uniós döntés születhet arról, hogy a betegség elleni védekezés 100 százalékos támogatást kapjon!
Bízunk abban, hogy ebben a küzdelemben mindenki a magyar gazdák érdekei mellé áll!
A #polgárőrök idén országszerte több mint 5️⃣0️⃣0️⃣0️⃣ órányi állatvédelmi előadást és bemutatót tartanak, emellett az állatvédelmi jelzőrendszerben is aktívan részt vesznek.
Ez nemcsak elhivatottság…
A rezsibox a számla összege mellett azt is megmutatja, mennyibe kerülne a felhasznált energia, ha mindenért sávhatár felett kellene fizetnünk.
Minél hosszabb ideig tart a háború, annál több jogkört fognak elvenni a tagállamoktól a brüsszeli bürokraták.
Figyelem, szülők!
Sokan nem is tudják, de az iskolakezdéshez igényelhető beiskolázási támogatás több forrásból is elérhető lehet:
Önkormányzattól
Munkáltatótól
Önsegélyező pénztártól
A támogatás összege…
Ez de szép dolog!
A csornai Arany János iskola előtt egy mindenki számára elérhető, fogyatékkal élők által is használható “integrált játszótér” épül!
Köszönjük a kormány támogatását!
1,1 milliárd a nővérszállóra! Mert megígértük!
Harcosok Órája
Harcosok órája 12. epizód - Szijjártó Péter
️Újabb baloldali álhír dőlt meg. A HVG fizetéscsökkenésről ír, de az OECD adatai alapján Magyarország a reálkereset-növekedés élmezőnyében van.
Ne hagyjuk, hogy megtévesszenek minket, beszéljenek a…