Kézzel írott levélben kapott választ Orbán Viktor Donald Trumptól!
A magyar miniszterelnök az amerikai elnök segítségét kérte amiatt, hogy az ukránok rendszeresen szétlövik a Barátság kőolajvezetéket. Ez Magyarország (és Szlovákia) számára egy elengedhetetlen vezeték, az energiabiztonságunk forog kockán.
Trump válaszában kiállt Magyarország és Szlovákia mellett.
Most aztán biztos fő a levében az összes baloldali újságíró. Gondolkodhatnak, vajon mit írjanak erről; miután hónapok, sőt, talán évek óta az „Orbán Viktor teljesen elszigetelődött” narratívát építik.
️ Most pedig arcul csapja őket a valóság: Orbán Viktor baráti viszonyt ápol a világ egyik vezető hatalmával.

Ha már egyesek a nemzeti ünnepet is számokba akarják fojtani, akkor számoljunk mi is!
A Facebook ne építsünk semmit, ha más próbál építeni, szépíteni azt lehetőség szerint akadályozzuk meg,…

Himnusz c!gizés közben, ülve, nyivákolva? Sokat gondolkodtam, hogy beszéljek-e erről.

Így hazudik az ATV és Magyar Peti lapja a Kontroll. Nem túl okosak, de ez van.

Életvédelem keresztény szemmel

Nemrégiben kollégánk, Bakos Marcell a Christeens nyári tábor résztvevőinek tartott előadást az életvédelem keresztény alapjairól.
A fiatalok figyelmesen hallgatták,…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média