Ha már egyesek a nemzeti ünnepet is számokba akarják fojtani, akkor számoljunk mi is!
A Facebook ne építsünk semmit, ha más próbál építeni, szépíteni azt lehetőség szerint akadályozzuk meg, polgármesternek és a köré sereglett DK-s, Tiszás és egyéb balos formációk figyelmébe ajánlva ezt a szerény kis számítást

Himnusz c!gizés közben, ülve, nyivákolva? Sokat gondolkodtam, hogy beszéljek-e erről.

Így hazudik az ATV és Magyar Peti lapja a Kontroll. Nem túl okosak, de ez van.

Életvédelem keresztény szemmel

Nemrégiben kollégánk, Bakos Marcell a Christeens nyári tábor résztvevőinek tartott előadást az életvédelem keresztény alapjairól.
A fiatalok figyelmesen hallgatták,…

Jó reggelt Én ott leszek, és ti? Akit érdekel a politika, és van ideje kedve. Lesznek napi jegyek. Gyertek el. Hajrá Magyarok ❤️

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média