A magyarok több mint fele (54 százalék) korruptnak tartja az Európai Unió vezetését, de még a kormánykritikus szavazók harmada (31 százalék) is meg van erről győződve. Miközben az Európai Parlament a…
Tegnap este 22.00 óra körül, egy támadó halálra késelte Baumann Péter rendőr főtörzsőrmestert, körzeti megbízottat a XI. kerületben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központjába csütörtökön 22 óra után érkezett bejelentés arról, hogy Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasházban egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és be akar jutni az ingatlanba, áll a tájékoztatásban.
A megerősített létszámban kiérkező rendőrök a férfit intézkedés alá vonták, de ő az egyenruhásokra támadt. A támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták.
A mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték. Az egyik rendőr, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.
Őszinte részvétem a családnak és minden rendőr kollégának :(
/posztok.hu





Az Európai Unió Tanácsának elnökségét 1958 óta félévente más-más tagállam látja el, ezáltal az adott időszak…
