️Már a baloldali értelmiségiek is érzik, hogy nincs ínyükre a szavazóiknak Márki-Zay Péter.
A balos véleményformáló réteg is igyekszik távol tartani magát a hódmezővásárhelyi polgármestertől, Tamás…
A hetedik te magad légy
Igaz József Attila másképpen gondolta, mint MZP de találtam némi közös nevezőt: „egy, aki csak néz a holdba...” Mivel felvetni azt, hogy kell egy hetedik frakció, ráadásul a pártokon kívül és civilekből az elég merész vízió volt. Nem csoda, hogy Gyurcsány és a többi baloldali párt vezetése bakot ugrott az ötletre. Nyilvánvaló, hogy MZP, akár csak Karigeri a közeli múltban, elkezdett önjáró lenni. A „győzelem” még jobban feltupírozta a séróját és igazi hatalmat akar. „Meg amit a paci himbál”, mondhatja erre Gyurcsány, hiszen a hatalom az ő kezében van, mivel a DK adja a legerősebb frakciót. Vasárnapi facebook posztjában meg is mondta: „először nyerjük meg a választást, és ha majd többségünk lesz a parlamentben eldöntjük, hogy ki lesz a miniszterelnök”.
Ooops, ennek azért van jelzés értéke. MZP nyilván rájött, hogy saját párt és frakció nélkül semmilyen hatalommal nem rendelkezne egy esetleges győzelem esetén, mivel egy törvényjavaslatot sem tudna átbokszolni a parlamentben. „Egy ki lelkét üti nyélbe...” idézem ismét a költőt, mivel Dr. Faustként el kell adnia a lelkét az ördögnek, ha már vele cimborált. Mekkora hipokrita állítás, hogy ő jobboldali. Az ég szerelmére, aki Gyurcsány támogatásával száll a ringbe, akinek a kampányát a baloldal finanszírozza (elég érdekes kérdés amúgy, hogy honnan jönnek pénzek rá), akinek az MSZP, a Momentum, a DK, a PM, az LMP és a Jobbik tapsol, az minden, csak nem konzervatív.
„Hét gyerekem van és templomba járok”, hangsúlyozta ki többször is MZP. OK, ez mind igaz, ám, hogy egy cimborámat, Zsoltot idézzem, a maffia főnököknek is sok gyermekük van és vallásosak, ám ez nem teszi őket erényes emberré. Elég, ha megnézzük, mit nyilatkozott jólfésült jelöltünk a baráti RTL Klubnak: „Azt gondolom, hogy kellően meggyőződhettek arról, hogy bárki is legyen Magyarország miniszterelnök-jelöltje, egy olyan közös programot fog végrehajtani, amelyben a baloldali programelemek és a zöld elemek, sőt a liberálisoknak kedves, fontos pontok is megvannak. Szó sincs arról, hogy egy konzervatív kormány alakulna Magyarországon.” „Egy ki tudja, hol a kapocs”, verselné ismét József Attila. Joggal, hiszen ez az arc egy libsi-komcsi kormányzásra készülne, maximum vasárnap mise után meggyónná, hogy hazudott a választóinak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy minden beszédében megjelenik az elszámoltatás, a vagyonelkobzás és bebörtönzés. „Csellel, gánccsal mind nem elég, -a hetedik te magad légy!” Vagy legalább is a frakciód, gondolta tovább MZP, amikor megálmodta a hetedik frakciót civilekből. Már érdekes: kik lennének ezek a civilek, milyen szervezetek, kik pénzelnék őket?
„Egy kit a szó nevén szólít”. Nekem az ilyen politizáló álcivilekről valahogy mindig Soros bá jut az eszembe, de ki másra gondoljak, mint NER lovag?
️Már a baloldali értelmiségiek is érzik, hogy nincs ínyükre a szavazóiknak Márki-Zay Péter.
A balos véleményformáló réteg is igyekszik távol tartani magát a hódmezővásárhelyi polgármestertől, Tamás…
Megnéztem, hogy kitart-e ma este is a tegnapi lendület, és igen: a 19-kor a Cinema City vetítése a budapesti Westendben szinte teltházas lesz, csak a legrosszabb ülőhelyek maradtak szabadon!
A nem várt helyről érkező elismerés mindig jól esik.
Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője és elnökségi tagja juttatott el egy videót hozzám, amiben szakmai teljesítményemet méltatja.
Köszönöm…
Imádom azokat a pillanatokat, amikor a “független” sajtó leleplezi saját magát.
Ha hiszik, ha nem, a 444 nevű ultrahaladó portál tegnap elfelejtett beszámolni arról, hogy a magyar ellenzék új arca…
2006-ban még csak 16 éves voltam, de amit akkor láttam a tévében meghatározó volt a későbbi életemet tekintve.
Akkor döntöttem el végleg, hogy riporter leszek.
Szolnokon néztem meg a CÖF országjáró…
Kedves barátaim!
Ilyenkor zárja a Telex.hu a heti mérést. Természetesen nincs kétségem, hogy megint lehagynak. Viszont, szép hetet zárunk. 85000 felett a reakciószám.
Nagyon szépen köszönöm a…
A Karácsony kampányába százmilliókat pumpáló 99 Mozgalom ebbe a törökbálinti luxus villába van bejegyezve.
Az ingatlan tulajdonosa Perjés Gábor, aki egyben az alapítvány elnöke és a II. önkormányzati…
A Corvin tömve; a film zseniális. A hatalom mindenáron történő megtartásáról szól. Örülök, hogy Gyurcsány nem több benne, mint egy “befolyásos család” becsődölt politikai projektje.
"Olyan világot éltünk, amelyben cipelhetetlen béklyót kapott az igaz szó, a bátor gondolat.…