Növekvő aggodalommal figyelem a híreket a Szentföldről, ahol újra kezd eluralkodni az erőszak. Négy évet éltem itt a családommal, dolgoztam itt magyar diplomataként és emlékszem arra, ahogy a…

Megkérdezték tőlem, hogyan szerettem bele a Közel-Keletbe. ️„Bonyolult kapcsolatban” vagyok a Szentfölddel: nagyon sok áldásban részesültem ott, de a diplomáciai szolgálatom alatt a családommal értek…

️Közel-Kelet szerte elüldözött keresztény közösségek térnek vissza szülőföldjükre a Hungary Helps Program segítségével

„Miben segíthetünk?” – Ez az első kérdésünk a humanitárius misszióink során. A…

Egyike vagyok annak a több millió magyarnak, aki mély hálát érez a járvány ellen frontvonalban küzdő embereknek. Amikor a kisfiammal meghallottuk Győrfi Pálfelhívását, rögtön tudtuk, hogyan fogjuk a…

Paródia, ami a baloldalon történik:
Jakab Péter beállt Kunhalmi Ágnes mögé!

Bethlen István, Magyarország miniszterelnöke a két világháború között az országgyűlésben a következőt mondta a nyilasoknak:…

GYŐZTÜNK

Ünnepel az egész város, bajnok lett a Ferencváros!

Közel 100 év után, háromszor egymás után lettünk bajnokok. Megvan a pontrekord és a 12 csapatos kiírás történetében egy idény alatt mi kaptuk…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média