👩👧❤️
GYŐZTÜNK
Ünnepel az egész város, bajnok lett a Ferencváros!
Közel 100 év után, háromszor egymás után lettünk bajnokok. Megvan a pontrekord és a 12 csapatos kiírás történetében egy idény alatt mi kaptuk a legkevesebb gólt is!
A hazai sikerek mellett a nemzetközi porondon is helytálltunk. Huszonöt év után ismét ott voltunk a Bajnokok Ligájában. Visszakerültünk Európa térképére, ahova tartozunk. ☝
Most az ünneplés ideje van, aztán rövid pihenő után újra folytatódik a kemény munka, hiszen ez a siker titka. Dolgoznunk kell, fejlődnünk, készülnünk és erősítenünk. Jön a következő lépés, ami továbbvisz minket ezen az úton. Mindig van feljebb.
Köszönöm a szurkolóknak a kitartást, a támogatást, a Fradi szívet! 
Mi vagyunk a Ferencváros!
Hajrá Fradi!
👩👧❤️
Húzd le a rolót, Ádám! 
Nemcsak a bajnoki pontrekordot dönthetjük meg, hanem a kapott gólok tekintetében is felülmúlhatjuk a 2015–2016-os idényben nyújtott teljesítményünket. Akkor a 33 fordulót 23…
Kétoldalú megállapodásokat kötünk más országokkal a védettségi igazolvány kölcsönös elfogadásáról.
Újra úton a kormányablak busz. Június 3-án itt érhető el a mobil kormányablak.
A további menetrend az alábbi linken érhető el:
http://kormanyablak.hu/hu/mobilizalt-ugyfelszolgalatok
Küldd tovább!
Kijelenthetjük: bőség van a vakcinákból Magyarországon és kizárólag rajtunk, egyéneken, magyar állampolgárokon múlik, hogy élünk-e az oltás lehetőségével.
Ehhez az kell, hogy regisztráljunk vagy…
20.000 beoltott a jászberényi Szent Erzsébet Kórházban. Köszönjük! 
Mérföldkőhöz értünk a jászberényi Oltóponton!
Köszöntjük a…
Dsida Jenő: Hálaadás
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak…
Országjáró körútja során kedden délután az Oroszlányi Ebrendészeti Telepre
🦺 és a Rex Komáromi Állatvédő Egyesület telepére 🦮 is ellátogatott Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program…
Hálásan köszönjük a térségünk valamennyi háziorvosának, gyermekorvosának és asszisztensének az emberfeletti munkáját!
Magyarországon már 5.177.000 ember kapott védőoltást!
Az oltás életet ment!
Újra úton a kormányablak busz. Június 2-án itt érhető el a mobil kormányablak.
A további menetrend az alábbi linken érhető el:
http://kormanyablak.hu/hu/mobilizalt-ugyfelszolgalatok
Küldd tovább!