A pozsonyi indulás előtt még pont van egy óránk tárgyalni.
️
Most a világ vezető szerszámgépgyártója hoz létre közös projektet egy német szoftverspecialista vállalattal.
️
Az eredmény 55 új…
Nyolc hazai kutatási projekt összesen több mint 2,2 milliárd forint támogatást nyert el az Élvonal Kutatási Kiválósági Program idei pályázatán
💪 Célunk, hogy Magyarország 2030-ra a tudomány, a technológia és az innováció területén is Európa élvonalába kerüljön, ezért is tettük lehetővé a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatallal (NKFIH) közösen, hogy minden, akár külhoni magyar kutató, aki a közelmúltban benyújtott projektjavaslatával megfelelő szakmai értékelést ért el, de mégsem jutott forráshoz az Európai Kutatási Tanács (ERC) programjain, benyújthassa pályázatát az Élvonal Kutatási Kiválósági Programra.
A biológiai, csillagászati, fizikai, matematikai és orvostudományi témájú tudományterületekről érkező pályázatok összesen több mint 2,2 milliárd forint támogatásban részesülhettek.
A nemzetközi együttműködések ösztönzése érdekében, jövőre újra pályázhatnak a kutatók.
A pozsonyi indulás előtt még pont van egy óránk tárgyalni.
️
Most a világ vezető szerszámgépgyártója hoz létre közös projektet egy német szoftverspecialista vállalattal.
️
Az eredmény 55 új…
Folyamatosan jelennek meg a pályázatok a Megújuló vidék, megújuló agrárium program keretében. Az agrártárca 100 milliárd forint keretösszeggel hirdette meg a mezőgazdaság precíziós fejlesztéseit…
Nem csak Európa nem létezhet a kereszténység nélkül, a kereszténység sem létezhet európai kereszténység nélkül.
Ma van az 1956-os forradalom mártírjainak emléknapja
Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének emléknapja fontos üzenetet hordoz számunkra, hiszen ők életük árán is a hazát és a nemzetet választották.…
A Gyurcsány Show egy ember története, aki mindenáron vissza akar térni a hatalomba, a megszokott mellékszereplők pedig lelkesen statisztálnak ehhez.
Az lesz a legjobb, ha ezt a…
Ma az 1956-os forradalom mártírjaira emlékezünk, akik életüket adták Magyarország függetlenségéért.
Hősiességük és hazaszeretetük mindannyiunk előtt példaként áll. Köszönjük Nekik a magyar…
Megalakult a Gazdasági Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs Szijjártó Péter miniszter úr vezetésével.
Prof.Dr. Kásler Miklós miniszter úr felkérésére jómagam is tagja vagyok az Operatív Törzsnek…
„Igen tisztelt népbíróság! Igen tisztelt elnök úr! Az ügyész úr vádbeszédében reám a legsúlyosabb, tehát halálbüntetés kiszabását javasolta. Többek között azzal indokolta, hogy a nemzet nem tud…
A Stadion Stopot
️ hirdető Karácsony Gergely az első adandó alkalommal ott szelfizett a legnagyobb stadionban.
7 perc kellett volna a csodához, de most még lecsúsztunk róla. De akkor is: 83 percig nyílt versenyben lenni az Európa-bajnok csapattal, benne a világ egyik legjobbjával, az több, mint büszkeség.
A…