„Igen tisztelt népbíróság! Igen tisztelt elnök úr! Az ügyész úr vádbeszédében reám a legsúlyosabb, tehát halálbüntetés kiszabását javasolta. Többek között azzal indokolta, hogy a nemzet nem tud elfogadni olyan ítéletet, amely könyörületes lenne. Sorsomat a nemzet kezébe teszem. Védelmemre semmit felhozni nem kívánok, kegyelmet nem kérek”.

7 perc kellett volna a csodához, de most még lecsúsztunk róla. De akkor is: 83 percig nyílt versenyben lenni az Európa-bajnok csapattal, benne a világ egyik legjobbjával, az több, mint büszkeség.

A…

Éles szakmai viták zajlanak a bankszövetség és a kormány között, általában a gazdaságpolitika alakítóin belül is, hogyan és miképpen folytatódjék, alakuljon át a hitelmoratórium. A konzultáció…

Összevont poszt

A Gyurcsány Show egy ember története, aki mindenáron vissza akar térni a hatalomba, a megszokott mellékszereplők pedig lelkesen statisztálnak ehhez.

Az lesz a legjobb, ha ezt a műsort kikapcsoljuk.

A Gyurcsány Show egy ember története, aki mindenáron vissza akar térni a hatalomba, a megszokott mellékszereplők pedig lelkesen statisztálnak ehhez.
Az lesz a legjobb, ha ezt a műsort kikapcsoljuk.…

A Gyurcsány Show egy ember története, aki mindenáron vissza akar térni a hatalomba, a megszokott mellékszereplők pedig lelkesen statisztálnak ehhez.

Az lesz a legjobb, ha ezt a…

Az 1956. évi forradalom és szabadságharc vértanúi 1958. június 16-ai kivégzésének, valamint a szovjet csapatok 1991. júniusi kivonulásának emlékére 1992 óta ünnepeljük a Független Magyarország Napját.

Harrach Pétera családi pótlék és a családi adókedvezmény különbségeiről beszélt az Országgyűlésben. Az előbbi egy segély típusú támogatás, amely nem késztet munkára, de krízisek idején indokolt lehet…

Harrach Péter: Parlamenti felszólalásomban a családi pótlék és a családi adókedvezmény különbségeiről szóltam. Az előbbi egy segély típusú támogatás, amely nem késztet munkára, de krízisek idején…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média