Összállamtitkári értekezleten beszéltem a költségvetési politikáról.
️
☝️A válsággal kettős negatív hatás érte a költségvetést: a gazdasági teljesítmény visszaesett, míg a járványügyi intézkedésekkel,…
Hamarosan újra pályázhatnak a taxisok kormányzati támogatásra elektromos autók beszerzéséhez!
🟢
A koronavírus-járvány minden gazdasági szereplőt komoly kihívás elé állított, így a taxisok is nehéz helyzetbe kerültek, különösen Budapesten. Mi és a Fidesz Budapest közösen azt szeretnénk, hogy a vállalkozók, cégek az ország újraindítása alatt új lehetőségeket is kapjanak, ezáltal meg tudjanak erősödni.
Eddig már több intézkedéssel is segítettük őket, így például azzal, hogy:
️ átmenetileg eltöröltük az autóik életkorára vonatkozó szigorú szabályozást
️ lehetővé tettük, hogy részt vegyenek a korlátozások alatt nagyon elterjedté vált házhozszállításban
️ továbbá kedvezményesen, állami támogatással vehettek új, korszerű, elektromos járműveket
️ Ez utóbbi kiírásnak akkora sikere volt, hogy úgy döntöttünk: hamarosan újra lehet pályázni
️
👉 A személytaxi-szolgáltatást vagy személygépkocsis személyszállítás szolgáltatás végző egyéni vállalkozók illetve gazdasági társaságok 2021. június közepétől pályázhatnak új, elektromos autók beszerzésére.
👉 A kormány 3 milliárd forintot különített el erre a célra, a pályázók a gépjármű értékének 45 százalékát kaphatják meg támogatásként egy legfeljebb 15 millió forint értékű elektromos gépjármű vásárlására.
A kiírás, amellett, hogy ezzel is segíti az ország újraindítását és a vállalkozások megerősödését, közép- és hosszútávon is jelentős megtakarításnak bizonyul a vállalkozók számára, hiszen az elektromos autók fenntartása sokkal gazdaságosabb, továbbá Budapest levegőjének tisztábbá válásához is hozzájárul.
https://magyarnemzet.hu/gazdasag/megszaporodhatnak-az-elektromos-taxik-a-magyar-utakon-9798455/
Összállamtitkári értekezleten beszéltem a költségvetési politikáról.
️
☝️A válsággal kettős negatív hatás érte a költségvetést: a gazdasági teljesítmény visszaesett, míg a járványügyi intézkedésekkel,…
️Sokat dolgoztunk azért, hogy a Jelky tér megszépüljön!
️ Jól haladnak a munkálatok e mindannyiunk számára fontos beruházáson!👍 Hajrá Baja!
🟡
Kerékpáros szervizoszlopot adtunk ma át Balatonfűzfőn Szanyi Szilvia polgármester asszonnyal, Dr. Hatala József ny. r. altábornaggyal, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnökével, valamint Dr. Fellegi…
1 percben arról, hogy miért látogassunk Modern Mintaüzemeket.
https://www.vali.hu/
https://modem4.hu/
Talán most először, de nagyjából egyetértek a baloldali HVG-ben megjelentekkel.
️
Az előválasztás csak egy színjáték, egy show, amivel Gyurcsányék becsapják a saját szavazóikat. Néhány körzet…
Zajlik a 16-18 éves regisztráltak oltása keddig. Emellett nyitva áll az időpont-foglalási lehetőség mindenki másnak is, a korábban regisztrált, sms-ben értesítettek számára Pfizer oltás is elérhető.
5 milliónál be fogok jelenteni majd az operatív törzs döntése alapján újabb feloldásokat. Ezek az esküvőkre, nagyobb rendezvényekre, kijárási tilalomra vonatkoznak.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy egy olyan professzorasszonyunk van, aki ebben a mostani veszélyes világban erről a járványról, a járvány kivédéséhez szükséges védőoltásról mindent tud - mondta Orbán Viktor…




ÉLŐ - V4 külügyminiszteri sajtótájékoztató - Łódź