Talán most először, de nagyjából egyetértek a baloldali HVG-ben megjelentekkel.
Az előválasztás csak egy színjáték, egy show, amivel Gyurcsányék becsapják a saját szavazóikat. Néhány körzet kivételével a pártközpontok már rég eldöntötték, hogy melyikben melyik párt indít jelöltet, az úgynevezett előválasztás meg le van vajazva. Azt is mindenki tudja a politikában, hogy megint Karácsony lesz a miniszterelnök-jelölt, mint 2018-ban. Ne dőljenek be nekik, kamu az egész! Még úgy is el merem ezt mondani, hogy magas vagyok és vékony.

Zajlik a 16-18 éves regisztráltak oltása keddig. Emellett nyitva áll az időpont-foglalási lehetőség mindenki másnak is, a korábban regisztrált, sms-ben értesítettek számára Pfizer oltás is elérhető.

5 milliónál be fogok jelenteni majd az operatív törzs döntése alapján újabb feloldásokat. Ezek az esküvőkre, nagyobb rendezvényekre, kijárási tilalomra vonatkoznak.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy egy olyan professzorasszonyunk van, aki ebben a mostani veszélyes világban erről a járványról, a járvány kivédéséhez szükséges védőoltásról mindent tud - mondta Orbán Viktor…

Több, mint fél évvel ezelőtt a mosonmagyaróvári Móra iskolában a tanulókkal együtt helyeztük ki a Compastor komposztáló edényeket az iskola udvarára, ma pedig már a szerves hulladékok…

A magyar baloldal csúfosan leszerepelt a járványügyben.

️ Kamuvideókat gyártott és lebeszélte az embereket az oltásról. A bajban nem lehet számítani a baloldalra.

👉 A keleti vakcinás oltásoknak…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média