Ilyen volt az idei Fidelitas Alumni konferencia. #fidelitas #alumni
Budapest adott otthont a visegrádi országok energetikáért és mesterséges intelligenciáért felelős szakbizottságai találkozójának. Az Országház Tisza Kálmán termében megrendezett tanácskozáson az Országgyülés Gazdasági Bizottsága Energetikai Albizottságának elnökeként vettem részt.
A találkozó első felében arra kerestük a válaszokat, hogy milyen lépéseket kell tennünk az energiabiztonság terén, elsősorban az energiamix optimális összeállítása, a karbonsemlegesség irányában tett lépések felgyorsítása és az energiabeszerzések diverzifikálása területén.
A program második részében pedig a mesterséges intelligencia felhasználásának társadalmi-gazdasági hatásairól, a visegrádi országok közötti kutatás-fejlesztésről, mesterségesintelligencia-beruházásokról, közös adatközpontok fejlesztéséről, illetve az AI-szabályozás területének összehangolásáról egyeztettünk.
Zárásként egy közös nyilatkozatot is elfogadtunk, amelyben megerősítettük, hogy az Európai Unión belüli érdekérvényesítés igen hatásos eszköze a visegrádi országok együttműködése.
/posztok.hu



Találkozások, beszélgetések, Vezetőképző, Angyalszárny, ezekről szólt az idei Alumni Konferencia.

Még 2 napig kitölthető a nemzeti konzultáció!
Ne hagyjuk, hogy Brüsszel és hazai bábjai a magyarok pénzével játsszanak! Mondjunk nemet az adóemelési tervekre!
️ Kitölthető: 

