V4 államfői csúcstalálkozót hívott össze Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök

A szervezet soros elnökségét adó Magyarország 2025. december 3-án, szerdán Esztergomban látja vendégül a Visegrádi Együttműködés államfőit.

Magyarország folyamatosan és következetesen kiáll a V4 országainak szoros összefogása mellett, amely a térség stabilitásának, biztonságának és erősödésének alapja.

A magyar elnökség "Versenyképes Visegrád" mottója is kifejezi, hogy Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország összehangolt együttműködése megkerülhetetlen Közép-Európa gazdasági erősödéséhez, növekedéséhez, valamint a jelenkor kihívásainak hatékony kezeléséhez.

A Visegrádi Együttműködés 1991-ben, a 14. századi visegrádi királytalálkozó hagyományát megidézve jött létre azzal a céllal, hogy a régió országai közös értékeik mentén és egymást erősítve képviseljék érdekeiket a nemzetközi térben.

Bocs! Nem tudja valaki megmondani véletlenül, hogy a washingtoni Orbán látogatás után a mai moszkvait is Magyar Péter szervezte-e?
Egy haverom kérdezi.

Fidelitas Alumni Konferencia 2025.

Találkozások, beszélgetések, Vezetőképző, Angyalszárny, ezekről szólt az idei Alumni Konferencia.

🤝 Idén is fidelitasos generációk találkoztak egymással, hogy…

Még 2 napig kitölthető a nemzeti konzultáció!

Ne hagyjuk, hogy Brüsszel és hazai bábjai a magyarok pénzével játsszanak! Mondjunk nemet az adóemelési tervekre!

️ Kitölthető:

Tovább dagad az ukrán korrupciós botrány – már Zelenszkij jobbkezét is elérte!

A Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) átkutatta Andrij Jermak, a kijevi elnöki hivatal kabinetfőnökének lakását és…

“Hová tűnt 650 milliárd a Nemzeti Bankból?”
Végre tiszások is eljöttek a fórumomra, köszönöm nekik, és azt is, hogy feltették a kérdéseiket!

Nézd végig, megköszönöm, ha megosztod, én ezt képviselem!

A magyar miniszterelnök azért utazik Moszkvába, hogy télre és a következő évre is biztosított legyen Magyarország energiaellátása, megfizethető áron.

Friss hír!
Orbán Viktor Moszkvába utazott, mindent megtesz a békéért és hazánk energiabiztonságáért!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média