Landoltunk és a levegőben nyertünk 6 órát 
Öltöny fel, majd irány az ENSZ székház, előttünk még a fél nap! 
☝️ 5 ezer hátrányos helyzetű gyermeknek biztosítunk aktív osztálykirándulást
A koronavírus-járvány után a magyar kormány programot hirdetett a közösségi élet újraindítására, amelynek keretében 70 millió forinttal támogatja a hátrányos helyzetű gyerekek egynapos aktív osztálykirándulásait. Az Aktívan az osztállyal program ingyenes, és biztosítja az utazást, az étkezést és az erdei iskolai programokat. Három megyéből olyan iskolák jelentkezhettek, amelyekben a hátrányos helyzetű gyerekek aránya meghaladja a 70 százalékot.
A következő másfél hónapban 100 iskolából 5 ezer rászoruló gyereknek biztosítunk aktív és természetközeli élményeket egynapos osztálykirándulások formájában, akik Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyék területén élnek. A program széleskörű összefogásban jön létre: az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK), a Művészetek Völgye és a Máltai Szeretetszolgálat közösen valósítja meg a kirándulásokat az állami erdészetek bevonásával.
️Az idei évet próbaévnek tekintjük, és a tapasztalatokat felhasználva a jövőben még több hátrányos helyzetű gyereknek biztosítjuk ezt a lehetőséget, akik egy osztálykirándulás költségét nem tudják kifizetni. Fontos, hogy ők is megismerjék tágabb környezetüket, hazájukat, és olyan élményekhez jussanak, ami e nélkül nem lenne számukra elérhető. Bízunk benne, hogy ezek a kirándulások egy kis lökést, lelkesedést adhatnak ezeknek a gyerekeknek. Nincs annál értékesebb élmény a gyerekek számára, mint amit egész életükben magukban őrizhetnek.

️🪕A kirándulások hétköznap, tanítási napokon valósulnak majd meg. A gyerekeket és a kísérő pedagógusokat buszok viszik majd el kijelölt erdei iskolákba, ahol délelőtt olyan programokon vehetnek részt, mint például tanösvény séta, madár- és növényvizsgálat, illetve különböző erdei iskolai foglalkozások. A sportos programok mellett ebédre is vendégül látják a csoportokat, hogy a különböző sorversenyek, a számháború és az íjászkodás előtt megfelelő energiához jussanak.
#aktivmagyarország #hevesmegye #borsodabaujzemplenmegye #aktivprogramok #szabolcsszatmármegye
Landoltunk és a levegőben nyertünk 6 órát 
Öltöny fel, majd irány az ENSZ székház, előttünk még a fél nap! 
Köszönjük Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kiállását hazánk mellett! Ismét bebizonyosodott, hogy az évszázados barátságot és a közös történelmi sorsunkból fakadó testvériséget semmi sem…
“Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.”
Elsőre ez az idézet jutott eszembe, a ma 125 éve született Tamási Árontól.
De aztán ez is: “A madárnak (...) szárnya…
ÁRNYÉKGYURCSÁNY!
Megalakult a DK árnyékkormánya.
Gyurcsány Ferenc világosan megüzente, hogy a baloldalon ezentúl is ő a főnök.
Emlékezzünk vissza, hogy a Gyurcsány-kormány idején mindent elvettek az…
Mégis, kinek az árnyéka?
Súlyos, sötét árnyék vetül a magyar baloldalra immár bő másfél évtizede. Hiába minden szándék, próbálkozás, csak nem akar eltűnni. Ez az árnyék sejlik fel minden őszödi beszéd…
Sorban vesszük vissza az egyéni választókerületeket a fővárosban.
🟠 Budapest V. kerület - Nagy Gergely
🟠 Budapest VII. kerület - Ripka András
🟠 Budapest VIII. kerület - Gondos Judit
🟠 Budapest XVI.…
,,Az oroszokat meg kell ismerni!
Ha másért nem, akkor azért, mert előbb utóbb mindenki rákényszerül!
Manapság ez evidencia”
Bemutattuk Hammerstein Judit: Oroszok és magyarok c. zseniális könyvét!
☝️ Gyurcsány Ferenc, aki egyszer már tönkretette az országot, most felesége háta mögé bújva próbál figyelmet szerezni magának és pártjának. Az árnyékkormány tagjainak bejelentése egy fontoskodó…
Elkísértük utolsó útjára II. Erzsébet királynőt. Egy olyan vezetőt gyászol most a világ, aki egész életét nemzete szolgálatába állította. Egy olyan vezető távozott közülünk, aki számára keresztény…