☝️ Gyurcsány Ferenc, aki egyszer már tönkretette az országot, most felesége háta mögé bújva próbál figyelmet szerezni magának és pártjának. Az árnyékkormány tagjainak bejelentése egy fontoskodó színjáték, amellyel a Demokratikus Koalíció újabb csodafegyvert kínál az ellenzéki politikából kiábrándult szavazóknak.

El akarják venni a fókuszt arról, hogy a legutóbbi időközi választásokon sorra buknak el a baloldal jelöltjei, és a Fidesz-KDNP ott is bizalmat kap, ahol korábban ellenzéki többség volt. Az árnyékminiszteri névsorban ismét a régi szocialista és liberális kötődésű politikusok sejlenek fel, akik a Gyurcsány-Bajnai kormányok idején aktívan részt vettek a magyar családok devizahitelekbe hajszolásában.

Jobb lenne, ha az ehhez hasonló pótcselekvések helyett a DK azon igyekezne, hogy az Európai Unióban, illetve idehaza segítse a magyarok érdekeit érvényre juttatni, és végre egyszer igazán belátná, hogy olyan kihívásokkal teli időszakban, mint amit most él meg Európa, inkább az összefogás útját kell járnia! Vegyenek példát más uniós államokról, ahol a nemzeti érdek minden pártpolitikai szempontot képes felülírni az ellenzék soraiban is!

Ahelyett, hogy Gyurcsány pártjának képviselői Brüsszelben is csak az ország érdekeivel ellentétes aknamunkát végeznek, Magyarország és a magyar emberek jólétével, a béke megteremtésével foglalkozzanak és ne a politikai haszonszerzésre koncentráljanak!

Elkísértük utolsó útjára II. Erzsébet királynőt. Egy olyan vezetőt gyászol most a világ, aki egész életét nemzete szolgálatába állította. Egy olyan vezető távozott közülünk, aki számára keresztény…

Itt az ideje, hogy az országok összefogjanak a béke érdekében. Az idei ENSZ-közgyűlés sikerének fokmérője is az lesz: közelebb kerülünk-e a békéhez vagy sem.

A 2022. szeptember 18-i sajtótájékoztató összefoglalója.

Politikai találkozók közben jutott idő egy remek megbeszélésre Balla Lóránt nagykövet és Lovassy Ádám elsőbeosztott urakkal.
Kiváló diplomáciai munkát végeznek Albániában!
🤝🇦

Honvédelmi árnyékminiszter
Vadai Ágnes államtitkárként hagyta, hogy eladják a Magyar Honvédség fegyvereit és leépítsék a hadsereget, meggyengítve ezzel Magyarország védelmét.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média