Mint eső után a gombák, úgy gyarapodnak a kerékpárutak Magyarország különböző pontjain.
Nincs megállás, csak a múlt csütörtökön közel 30 kilométernyi kerékpárúttal bővült hazánk bringaúthálózata.
14…
Mosonmagyaróvár nagyszerű vízi adottságokkal rendelkezik, ezt felismerve, ezentúl már evezősöket és más aktív turistákat is vár a Malom-ági Lajta.
A napokban Mosonmagyaróváron jártunk, ahol a fejlesztés során, összesen 9 helyszínen alakítottak ki víziállásokat és lépcsős partfalkialakításokat: többek között a Beeresztő zsilip bal partján, a Gát utcai játszótéren, a Part Rendezvényháznál, a Macis játszótérnél, a Malom alatti kifolyónál, valamint a Malom-ági Lajta-torkolatnál, illetve a Jókai és Károlyi utcai hídnál is kiszállhatnak pihenni a vízi turisták. 30 millió forintból, 50%-os állami támogatással sikerült ez a turisztikai fejlesztést megvalósítani a városban, további egy helyen pedig az év végére alakítanak ki új kiszállási lehetőségeket.
Korábban a „Határon átnyúló Ökoturizmus és vízisport a Lajtán” című pályázat során az osztrák Bruck a.d. Leitha város és Mosonmagyaróvár között vízi útvonalat építettek ki folyamkilométer táblákkal és helyenként ki-beszálló helyekkel. Később két vízicsúszdát létesítettek – amellyel végig kenuzhatóvá és kajakozhatóvá vált a Malom-ági Lajta –, illetve további kiszállóhelyeket hoztak létre.
Bízom benne, hogy ez a térség vízi és kerékpáros turisztikai paradicsommá válik az elkövetkező években, ugyanis 2022 végére új víziturisztikai központ is épül a településen.
Mint eső után a gombák, úgy gyarapodnak a kerékpárutak Magyarország különböző pontjain.
Nincs megállás, csak a múlt csütörtökön közel 30 kilométernyi kerékpárúttal bővült hazánk bringaúthálózata.
14…
Hogy készül a méz nyugaton? Ezért fontos, hogy mindig biztonságos forrásból származó, magyar mézet vásároljunk.
Itt az újabb olimpiai csapatkvóta Párizsra: nyáron a női vízilabdásokért is szoríthatunk!
Bravó, Lányok! Hajrá, magyarok! 

Brüsszelt nem érdekli, hogy a magyarok nem akarnak migrációt és háborút.
Irányváltásra van szükség Brüsszelben!
- Orbán Viktor -

Ezért tüntetnek a gazdák Európában
Helyzet/Jelentés a Pest vármegyében bevezetett új alapellátási ügyelettel kapcsolatban 
️
Az előző hétvégi, kiugróan magas hívásszám után ezen a hétvégén már zavartalanul és gyors hívásfogadással…
Csampa Zsolt helyettes államtitkár úrral is összefutottam a BM palotában, s mint a Magyar Vívószövetség elnökének azonnal gratuláltam neki az olimpiai kvótákhoz.
Magyarország zöld úton jár!
A magyar női vízilabda-válogatott legyőzte a hollandokat, így megvan a vb-elődöntő és az olimpiai kvóta is! 👏
Hajrá, Magyarok!


Tények az új ügyeleti rendszerről
️
️