Hogy készül a méz nyugaton? Ezért fontos, hogy mindig biztonságos forrásból származó, magyar mézet vásároljunk.
Mint eső után a gombák, úgy gyarapodnak a kerékpárutak Magyarország különböző pontjain.
Nincs megállás, csak a múlt csütörtökön közel 30 kilométernyi kerékpárúttal bővült hazánk bringaúthálózata.
14 órakor került átadásra a Mezőkövesd és Bükkzsérc közötti több mint 20 km kerékpárút, ami egyrészt könnyebbé teszi a helyiek számára a munkába járást, másrészt a környék turisztikai vonzereje rohamosan nőni fog, mert ennek köszönhetően egyik irányban a Tisza-tóig, másik irányban Felsőtárkányig, azaz a Bükkig el lehet jutni biciklivel.
Ugyanezen a napon 13 órakor Szarvas és Békésszentandrás között egy 7,5 km hosszú kerékpárutat adtunk át. Polgármester urakkal, a megyei közgyűlés alelnökével együtt pattantunk bringára, hogy az őszies napsütésben tesztelhessük ezt a szakaszt. Szarvasnak ezzel már harminc kilométernyi kerékpárútja van. Az átadó után az arborétum fahídjától kezdtük a bringázást Békésszentandrása.
Lenyűgözött az a lelkesedés, ahogy az arborétum igazgató asszonya beszélt az eredményeikről és terveikről. Elismerésre méltó, hogy a 2012-es 37 ezer főről mára 130 ezer fölé növelték a látogatók számát. Nem hiszem, hogy ennél nagyobb növekedést bármelyik közpark fel tudna mutatni Magyarországon. A Mini Magyarország makettpark is lenyűgözött, és a munkatársaimmal együtt megfogalmazódott bennünk, hogy a családjainkkal is sürgősen vissza kell térnünk ide!
/posztok.hu




Ezért tüntetnek a gazdák Európában
️
Az előző hétvégi, kiugróan magas hívásszám után ezen a hétvégén már zavartalanul és gyors hívásfogadással…

Magyarország zöld úton jár!
A magyar női vízilabda-válogatott legyőzte a hollandokat, így megvan a vb-elődöntő és az olimpiai kvóta is! 👏 
️
️