Szomorúan indult ez az év. Nagy veszteségekkel. Most is búcsúzom.
Nyikus Anna hagyott itt minket. Annát a 2000-es évek elejétől ismertem, a hagyományőrzés és megyei hagyományőrző közösségek támogatása…
Szomorúan indult ez az év. Nagy veszteségekkel. Most is búcsúzom.
Nyikus Anna hagyott itt minket. Annát a 2000-es évek elejétől ismertem, a hagyományőrzés és megyei hagyományőrző közösségek támogatása…
Elképesztő a helyzet Lengyelországban. A Donald Tusk által vezetett új balliberális kormánykoalíció törvényellenesen vette át a közmédiát és erőszakkal lépett fel jobboldali, ellenzékbe került…

Ebben a téli, hideg időben is vigyázzunk állatainkra, kerüljük el a fagyás okozta sérüléseket!
Elindult az új napenergia program. Akár 5 millió forintos támogatást is kaphatnak napenergia felhasználására és tárolására a családok.
Az európai fogyatékosságügyi és parkolókártya szabályainak kidolgozása folyamatban van. A jogszabálytervezet ma az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottságában vizsgáljuk, nemrég 17…
Bajnokok vacsorája, MTK.
Kék-fehér klubunk 2023-as esztendőben kiemelkedően teljesítő sportolóit és edzőit köszöntöttük.
Hajrá, kékek, hajrá, MTK!
Rétvári Bence:
Miközben szilveszterkor utcai erőszak volt egyes európai országokban, Brüsszelben áterőltették a migrációs paktumot! ☝️
️Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromosautó-gyártójának számító kínai BYD, ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új…