Elindult az új napenergia program. Akár 5 millió forintos támogatást is kaphatnak napenergia felhasználására és tárolására a családok.

Ebben a téli, hideg időben is vigyázzunk állatainkra, kerüljük el a fagyás okozta sérüléseket!
Elindult az új napenergia program. Akár 5 millió forintos támogatást is kaphatnak napenergia felhasználására és tárolására a családok.
Az európai fogyatékosságügyi és parkolókártya szabályainak kidolgozása folyamatban van. A jogszabálytervezet ma az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottságában vizsgáljuk, nemrég 17…
Bajnokok vacsorája, MTK.
Kék-fehér klubunk 2023-as esztendőben kiemelkedően teljesítő sportolóit és edzőit köszöntöttük.
Hajrá, kékek, hajrá, MTK!
Rétvári Bence:
Miközben szilveszterkor utcai erőszak volt egyes európai országokban, Brüsszelben áterőltették a migrációs paktumot! ☝️
️Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromosautó-gyártójának számító kínai BYD, ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új…
“Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.”
- gróf Széchenyi István
️
Várunk holnap, kezdés 18 órakor a Scrutonban a Zoltán utca 10-ben.
@kiemelt megjelenítés @követő
️ 


Magyar okos hotel alkalmazás a holnap utazóinak - Várunk a Scruton…
️

Nincs kötelező "európai minimálbér", Dobrev Klára megtévesztette az embereket - a Hír TV mai Híradójában kitűnő összeállítást készítettek (a 1:20 perctől): https://hirtv.hu/hirado/288315
Nagyon…