
️ A Hortobágyi Deportálások Emlékhelye tervpályázat Bíráló Bizottsági ülésén.
A kommunizmus megszámlálhatatlan sok bűnt követett el. Az embertelen ideológia egyik kevésbé ismert bűne Magyarországon az 1950-ben megkezdett hortobágyi deportálások voltak. Minden jogi alapot nélkülöző határozatokkal több ezer család kitelepítését rendelték el, kortól-nemtől függetlenül mindenkit a hortobágyi kényszermunkatáborokba hurcoltak el. A terrorról és megaláztatásokról nem sok szó esett eddig, azonban nem hagyhatjuk feledésbe merülni a sokak életét követelő súlyos bűntettet.
A Hortobágyi Deportáltak Emlékhelyének célja a méltó megemlékezés, a jövő nemzedék oktatása-nevelése, egy interaktív és a modern technológiát felhasználó kiállítással - mindez három hektárnyi területen.
A történelmen változtatni utólag már nem tudunk, azonban emlékezni méltón és tisztességgel a kommunisták valamennyi ártatlan áldozatára igen. Tartozunk ezzel mindazok emlékének, akiket a diktatúra megfosztott a családjuktól, egy jobb élet reményétől és lehetőségektől, ennek ellenére mégsem hagyták, hogy elvegyék tőlük emberi méltóságukat és a hazaszeretetüket.
/posztok.hu






A 
Szombaton a 
