Mindent meg kell tenni a biztonságos élelmiszer-ellátás érdekében! Az orosz-ukrán háború jelentős kockázatokat von maga után. A Mezőgazdasági és Halászati Tanács hétfői, brüsszeli ülésén arra hívtam…
Elképesztő dolog történt ma a parlamentben. Szokott ugyanis, hogy az EU konzultációs testület ülésén a miniszterelnök rendszeresen beszámol - mások mellett - a frakcióvezetőknek arról, hogy a soron következő uniós csúcson milyen napirendi pontok kerülnek megtárgyalásra, és azokkal kapcsolatban mi a magyar álláspont. Ezek érthető okokból “zárt ülésnek” minősülnek, az ott elhangzottak nem nyilvánosak, hiszen az ország biztonsága ezt kívánja meg. A miniszterelnök a EU-s csúcstalálkozók után egyébként részletesen tájékoztatni szokta a közvéleményt, előtte nem. Ez így helyes, ez védi a magyar érdeket.
Ehhez képest dicső baloldalunk sajtótájékoztatót hirdetett az elhangzottak kapcsán. Ilyen ezidáig soha nem történt, ugyanis törvénysértés nyilvánossá tenni a bent elhangzottakat. Ellátogattam tehát a baloldal sajtótájékoztatójára, hogy megnézzem, mit mondanak el, hogyan sértik meg a törvényt. A döbbenetes gátlástalanságuk igazán csak ott derült ki: amit a sajtó munkatársai előtt előadtak, az nagy részben köszönőviszonyban sem volt a valósággal. Nem mondták el, mi történt az ülésen, helyette mondtak olyat, ami viszont nem történt. Gurmai Zita például úgy beszélt a sajtó előtt, hogy bent egy kérdése sem volt. Arató Gergely a sunyi “nem kaptunk megnyugtató válaszokat a miniszterelnöktől” szófordulatot használta, miközben ez nem igaz, Szabó Tímea olyan kérdéseket tulajdonított magának, melyeket odabent fel sem tett, a jobbikos Brenner Koloman pedig kifogásolta, hogy a miniszterelnök nem ment Kijevbe, miközben azt már a nyilvánosság előtt is többször világossá tette a kormány, hogy nincs dolgunk a fegyver-szállításokkal kapcsolatos megbeszéléseken. A saját szememmel bizonyosodhattam meg róla, hogyan csapja be a baloldal a közvéleményt, aztán mint akik jól végezték dolgukat, szépen hazamentek, útjára indulhat a sajtóban a mai hazugság.
Annyit viszont biztosan megérthettek volna a mai napból, hogy Magyarországnak nem érdeke bármilyen megfontolásból katonákat és fegyvereket küldeni a háborúba, de erről persze elfelejtettek beszélni a sajtótájékoztatón. Persze az is lehet, hogy mást gondolnak az ország érdekeiről. Mindenesetre tanulságos volt testközelből megnézni az iparosított álhír-gyártást.
Győzzük le őket április 3-án! 
Mindent meg kell tenni a biztonságos élelmiszer-ellátás érdekében! Az orosz-ukrán háború jelentős kockázatokat von maga után. A Mezőgazdasági és Halászati Tanács hétfői, brüsszeli ülésén arra hívtam…
Magyarország érdeke egyértelmű: Magyarország ki akar maradni ebből a háborúból.
Ragaszkodunk a NATO közös álláspontjához, és ellenezni fogjuk azokat a javaslatokat, amelyek akár a légi háború, akár a…
A béke épít.
A háború rombol.
Mi békét akarunk!
Elég a baloldal felelőtlen össze-vissza beszédéből!
Ennyi.
A Hungary Helps - Magyarország segít program segít az Ukrajnában maradt embereknek is!
Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciója zajlik, aminek fontos eleme a határon túli…
Szombaton a Mathias Corvinus Collegium - MCCKözépiskolás Programjának diákjaival találkozhattam, akikkel arról beszélgettünk, hogy milyen képességekre és tapasztalatokra van szükség ahhoz, hogy…
Hihetetlen fejlődés zajlik vidéken 2010 óta, ennek a vidékfejlesztésnek a Magyar Falu Program a csúcsa.
Folytatjuk! 💪
Hajrá falvak! 


🟠A választás eredményétől függetlenül a magyarok érdekét fogjuk képviselni.
🟠A kérdés az, hogy ezt milyen erővel tudjuk folytatni. Ezért kérünk bizalmat
️
