❤️A magyar államiság ezeréves hagyományai a mai viszonyok között is képesek megfelelni a kihívásoknak.

Ezeknek az alapoknak köszönhetően a magyarok mindig helyt tudnak állni. Okkal bizakodhatunk, hogy…

Augusztus 20-a állami ünnepünk. Szent István király napján együtt ünnepeljük a magyar államiságot és a nemzetet.

Ünnepeljük az embert is, akiben egyszerre volt jelen a szív, az akarat és az értelem.❤️

"Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette. ... Mi, Magyarország polgárai készen…

Szent István napján ki kell mondanunk: szuverenitásunk a legnagyobb kincsünk

Ez nem politikai jelszó, hanem több mint ezer éves történelmi örökségünk.

A történelem újra és újra bebizonyította:…

Reggel 7 órakor megkezdte működését az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs. A munkában közreműködik többek közt a rendőrség, a honvédség, a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média