Reggel 7 órakor megkezdte működését az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs. A munkában közreműködik többek közt a rendőrség, a honvédség, a…
Isten éltessen, Magyarország!


Reggel 7 órakor megkezdte működését az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs. A munkában közreműködik többek közt a rendőrség, a honvédség, a…
Az agráriumtól egészen az építésügyig számtalan területen több száz szakembernek ismerték el az életútját az ünnepen. Augusztus 20-at megelőzően idén is sorra adták át az állami kitüntetéseket.
Magyary Ágnes és Kocsis László kapta idén a Boldog Gizella-díjat
Magyary Ágnes 1954-ben született Hódmezővásárhelyen. Gimnazistaként kezdett el vívással foglalkozni, ifjúsági aranyjelvényes, később I.…
Irány a BL!
Hajrá, Fradi!
️
Első nap az iskolában…
Isten éltessen, Magyarország! 
Szent István államának sikere önmagában az évezredes megmaradás is.
Olyan országot alapított, amelyben mindenki otthonra találhatott, aki hazájául választott bennünket. Olyan országot, amely…
Első találkozásról a Miniszterelnökkel.
Isten éltessen, Magyarország! 