PETŐFI SÁNDOR ROKONA IS SZERETI A MOST VAGY SOHA! című filmet
Bognár Zalán szépapja Petőfi unokatestvére volt, ő pedig a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának docense, történész.
Egyebek mellett így vélekedik a filmről:
„Ez a film végre lesöpörte azt a sok port, amely rátelepedett a Petőfi-képre a hosszú évtizedek alatt. Mert lássuk be, a legnagyobb magyar költőt, a lánglelkű hazafit generációk óta élettelen, távoli szoborként tiszteljük. (...) Nem az a fontos, hogy a valóságban hogyan töltötték meg akkoriban a puskákat, hanem az, hogy a film nézése közben a családommal megható, felemelő pillanatokat élhettünk át.”
Jóleső érzés, hogy Petőfi ma élő leszármazottja így gondolkodik a filmünkről, s bizony Bognár Zalán véleménye több szempontból is nagyon fontos nekünk, alkotóknak! Köszönjük! 🙏🇭