65 ÉVE EZEKBEN A NAPOKBAN VEZÉNYELTEK GYILKOS SORTÜZEKET - ÁRTATLAN MAGYAROKRA - A KOMMUNISTÁK. AZ EGYIK FŐ BŰNÖS DOBREV KLÁRA NAGYAPJA, APRÓ ANTAL VOLT...
A kommunista hatalom egyik legaljasabb bűntény-sorozata az ártatlan, fegyvertelen emberekre nyitott, karhatalmi sortüzek voltak. Az első lövés Debrecenben dördült el október 23-án délután. 23-án este Budapesten, a Rádió épületénél lőttek a karhatalmisták, majd október 25-én - a „véres csütörtökön” - a Parlamentnél folytatódott a sortűz-sorozat.

A kommunista politikai vezetés ezt követően, az ekkor már Apró Antal vezette Katonai Bizottságnak teljhatalmat adott és úgy döntött, hogy a középületeket, a hatalmi központokat, pártházakat akár a fegyveres harc és véráldozatok árán is meg kell védeni.

Másnaptól több vidéki városban is a fegyvertelen, tüntető tömegbe lőttek az ÁVH-s gyilkosok.
Október 26. és 29. között 45 sortűz pusztított Magyarországon. Többek között Mosonmagyaróváron, Esztergomban, Nagykőrösön, Szegeden, Miskolcon, Baján, Mórahalmon, Nyíregyházán, Kecskeméten, Tiszakécskén és sok más vidéki településen.

A szabadságharc leverése után a sortüzek folytatódtak. December 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál csapott le először a Kádár-kormány új karhatalma. S mivel Kádárék sikeres erőpróbaként értékelték az itt történt agressziót, ezért a politikai ellenállás megtörése érdekében a kíméletlen erőszak alkalmazása mellett döntöttek. Tatabánya, Salgótarján, Miskolc, Eger, Pécs, Gyoma, Gyula, Tinnye, Zalaegerszeg, Hódmezővásárhely és még sorolhatnánk. Tragikus mementói Kádár, Apró, Biszku és a többi aljas, gyilkos főelvtárs kegyetlenkedéseinek.

„Apró Antal: Elvtársak, én a megbízást elvállalom, azzal a felhatalmazással, hogy a Központi Vezetőség az intézkedéseinket tudomásul veszi. Nem szeretném, ha komolyabb akció után a felelősség kérdése úgy merülne fel, hogy miért ezt meg ezt tette, miért adott ilyen vagy olyan intézkedésre parancsot. Teljes felhatalmazást kérünk." "A felhatalmazást a KV egyhangúlag megadta.” Részlet az MDP KV 1956 október 25-i ülésének jegyzőkönyvéből

„1956 mindenkié!” Dobrev Klára

Persze Klára, persze. Mindenkié...

️Úton a CPAC Hungary felé – amerikai konzervatívokkal egyeztetett az Alapjogokért Központ

„Ugyanazt a civilizációt védjük, ugyanazokban az értékekben hiszünk” – mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért…

👍BÁRKI BÁRMIT MOND, ez az ország fejlődik Tegnap életemben először volt szerencsém a Sopronba vezető M85-ös autóúthoz. Alig hittem a szememnek✌️

Évtizedeken keresztül halálfélelme volt az embernek,…

3,2,1 start!
Játékos vetélkedőn járathatták be a kazincbarcikai óvodások azokat a bringákat, amelyeket a Borsod megyei Balesetmegelőzési Bizottság pályázatán nyertek.
👨‍🦱👧
Összesen tíz kazincbarcikai…

Miért akarja megbuktatni a kormányt a baloldali milliárdos vörösbáró?

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média