️Úton a CPAC Hungary felé – amerikai konzervatívokkal egyeztetett az Alapjogokért Központ

„Ugyanazt a civilizációt védjük, ugyanazokban az értékekben hiszünk” – mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, miután a szervezet képviselői megbeszéléseket folytattak az elmúlt napokban Washington D.C-ben amerikai konzervatív partnerekkel, politikusokkal a 2022 tavaszán Budapesten megrendezendő nemzetközi jobboldali seregszemle, a CPAC Hungary kapcsán. 🥳

Az Alapjogokért Központ delegációja egyeztetett a CPAC tengerentúli képviselőivel, Matt Schlapp-pel – Donald Trump egykori tanácsadójával – és Dan Schneiderrel, az Amerikai Konzervatív Unió vezetőivel a pár hete bejelentett magyarországi rendezvény részleteiről. Matt Schlapp, az ACU elnöke külön kiemelte: büszkeséggel tölti el őket, hogy első európai helyszínként Magyarország fog otthont adni az USA legnagyobb konzervatív seregszemléjének, míg Szánthó Miklós hangsúlyozta, hogy a jövő márciusi CPAC Hungary-n nem csak Amerikából, de szerte a nyugati civilizációból várják a konzervatív jobboldal meghatározó véleményformálóit, döntéshozóit.

A washingtoni út során a Központ delegációja meghatározó konzervatív elemzőintézetek vezetőivel, újságírókkal és republikánus képviselőkkel is találkozott, valamint részt vett egy, a Kongresszusban megrendezett életpárti konferencián. Kovács István, a Központ stratégiai igazgatója elmondta: valamennyi találkozó bizonyította, hogy a magyar és amerikai konzervatívokat nem csak a közös értékek, az Isten, haza, család gondolata köti össze, de az is, hogy a szocialista-liberális erők mindkét országban ezeket az értékeket vették totális támadás alá. „Az egyetlen lehetőség ennek megállítására az, ha a konzervatív erők szerte a világban összefognak és megmutatják, hogy képesek együtt fellépni a civilizációnkat veszélyeztető progresszív őrülettel szemben. Ennek az erődemonstrációnak a fóruma és szimbóluma lesz a budapesti CPAC” – emelte ki a stratégiai igazgató.🥳

👍BÁRKI BÁRMIT MOND, ez az ország fejlődik Tegnap életemben először volt szerencsém a Sopronba vezető M85-ös autóúthoz. Alig hittem a szememnek✌️

Évtizedeken keresztül halálfélelme volt az embernek,…

3,2,1 start!
Játékos vetélkedőn járathatták be a kazincbarcikai óvodások azokat a bringákat, amelyeket a Borsod megyei Balesetmegelőzési Bizottság pályázatán nyertek.
👨‍🦱👧
Összesen tíz kazincbarcikai…

Miért akarja megbuktatni a kormányt a baloldali milliárdos vörösbáró?

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média