MIÉRT MEGYEK A BÉKEMENETRE?
Mert ez a mi országunk. Nem pedig globalista "magánállamoké", beteg ideákban hívő, aljas hazaáruló hálózati ügynököké, leselejtezésre váró, penészes kriptokommunistáké, és nem is zsúrmarxista, lila ágenseké, hanem a miénk, patriótáké. (Lehet hörögni ballib trollok, tessék, csak tessék!)
Mert elég volt abból, hogy szemérmesen, polgári módon hallgat ma Magyarországon rengeteg ember. Fiatalok, a jövőjüket éppen megalapozó, vagy épp a legaktívabb korosztályhoz tartozó patrióták, és azok az idősebbek is, akik a gőzhengerszerű, világméretű ballib véleménydiktatúra miatt nem merik elmondani a véleményüket a munkahelyükön, vagy akár a felsőoktatási intézményekben, mert retorzió érné őket.
Mert meg kell mutassuk, hogy sokan vagyunk, akik hiszünk abban, hogy a hazánk kizárólag erős nemzetállamként, a keresztény Európa egyik utolsó zászlóvivőjeként képes történelmi küldetését teljesíteni, ahogy oly sokszor, az elmúlt több mint ezer esztendőben.
Mert kötelességünk kiállni Orbán Viktor és kormánya történelmi léptékű erőfeszítései, a hazánkért vívott küzdelmei mellett.
Mert a polgári, keresztény, nemzeti, konzervatív, jobboldali, patrióta közösségnél nincs nagyobb, nincs összetartóbb, nincs szerethetőbb közeg.
Mert Veletek együtt akarom megélni egyik legszebb nemzeti ünnepünk 65. évfordulóját, emlékezve a pesti srácokra és az általuk megvívott emberfeletti küzdelemre.
Mert veletek együtt kell felhívjuk a figyelmet a hazánkat - minden egyes történelmi korszakban - rendre eláruló gazemberek veszélyére is. Soha többé nem kérünk belőlük!!!

Holnap látjuk egymást!!!

A kritika olyan, mint a film apropóját adó böszme: kis dózisban egész szórakoztató, de három perc után elképesztően irritáló

Szóval ne a kritikákat olvassátok (se pro, se kontra), hanem nézzétek meg,…

Elképsztő mélységekben a balliberális többségű Európai Parlament: egy olyan állásfoglalást fogadtak el, ami szerint a lengyel alkotmánybíróság illegitim, így nem értelmezheti a lengyel alkotmányt sem.…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média