️Idén a Prokop Péter-díjat Dr. Zámbó Károly atya kapta kiemelkedő és sikeres művészeti, hitéleti és közösségszervező munkájáért.
🙏Szeretettel gratulálok!
Június 29. – Péter-Pál napja. 

Isten éltesse a nevük napját ünneplőket erőben, egészségben!
A néphagyomány szerint a mai napon „szakad meg a búza töve”, vagyis hivatalosan is kezdetét veszi az aratás, a legfontosabb nyári munka. Régen ilyenkor fenték meg a kaszákat, és imádkoztak a jó termésért és a kegyes időjárásért.
Bár a klímaváltozás és a modern technológia miatt ma már sok helyen javában tartanak – vagy akár a végéhez közelednek – a munkálatok, ez a nap mégis emlékeztet minket a föld és a természet körforgására.
Hálás szívvel gondolunk mindazokra, akik ezekben a hetekben a tűző napon dolgoznak azért, hogy kenyér kerülhessen az asztalunkra! 

#péterpál #aratás #hagyomány #magyarvidék #nyár #újkenyér
️Idén a Prokop Péter-díjat Dr. Zámbó Károly atya kapta kiemelkedő és sikeres művészeti, hitéleti és közösségszervező munkájáért.
🙏Szeretettel gratulálok!
️Nemzeti Vagyonvédelmi és Visszaszerzési Hivatal = az önkény hivatala
️
A hivatal bárkit teljes körű vizsgálat alá vonhat, aki bármilyen állami támogatásban részesült, például CSOK, babaváró kölcsön,…
️Napindító a Hír TV-ben.
Az elmúlt 50 nap mérlege gazdasági szempontból egyértelmű: a Tisza-kormány egymás után szünteti meg azokat az intézkedések, amelyek eddig a magyar családokat és…
A modern alkotmányosság egyik alapelve, hogy a választópolgárok szabadon dönthetik el, kit kívánnak képviselőjüknek. Ha egy képviselő több ciklus után is élvezi választói bizalmát, mi indokolja, hogy…
Igazmondó és mindig tisztelettudóan beszélő Magyar Péternek, aki a múlt heti kormányinfón több alkalommal is azt magyarázta, hogy a hírtv-nek 18 nézője van, ajánlom az alábbi statisztikát a figyelmébe…
Tiszás bűvészkedés a szavakkal:
- A génszerkesztés nem génmanipuláció, ezért áradhat a GMO.
- A paktumos migráns nem illegális migráns, ezért áradhat a migráció.
Magyar Péter új helyettes államtitkára szerint a magyar népességfogyás egy jó folyamat, nem kellene ez ellen tenni!
Szégyen!
Falurombolás újratöltve?
Falusi gyerek vagyok, amiért hálát adok a Jóistennek. Falun jártam iskolába, ahol kiváló tanárok készítettek fel arra, hogy miként álljam meg a helyem a világban. Bátorítottak…
Tiszás bűvészkedés a szavakkal:
- A génszerkesztés nem génmanipuláció, ezért áradhat a GMO.
- A paktumos migráns nem illegális migráns, ezért áradhat a migráció.