Ezek a gyerekek tudják, hogy mi az a légiriadó, tudják, hogy milyen érzés óvóhelyen tanulni és tudják, hogy mit jelent a napi 20 órás áramszünet. Most azért vannak Sátoraljaújhelyen, hogy a mindennapi ukrajnai borzalmakat legalább pár napra elfelejtsék.

Örülünk, hogy segíthetünk ebben!

Isten óvja Kárpátalját!

A Kinsey-skála, illetve Alfred Kinsey neve sokaknak ismerős lehet. Az amerikai biológus-szexológus nevéhez fűződik az az - 1948-ban, publikálásakor még elég radikálisnak tartott – érvelés, miszerint…

Vicces is lehetne, ha nem lenne igaz.
1. kérdés: meddig húzhatják még el az élelmiszer árrobbanási válságot azok, akik a piacot uralják és szabályozzák?!
2. Csak nekem van erkölcsi határérték felett,…

Ghislaine Maxwell és Jeffrey Epstein, a világ két leghírhedtebb elítélt szexkereskedője, azt nyilatkozták, hogy segítettek elindítani a Clinton globális kezdeményezést. 2018-ban az IG jelentése…

️Magyarország és Románia együtt lép fel a jogfosztó ukrán kisebbségvédelmi törvény ellen – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. A képviselő szerint már a Velencei…

( Ezt a videót hanggal nézd!)
🏴 A holokauszt nemzetközi emléknapján arról a 6 millió emberre emlékezünk, akiket koncentrációs táborokba hurcoltak, ahonnan sosem térhettek haza.
Az áldozatok között…

A héten került sor Strasbourgban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésére, több témában is felszólaltam.
🟡 A legfontosabb téma az Európa Tanács jövőjéről szóló dokumentum elfogadása volt. amelyben…

A dollárbaloldal és a dollármédia a legfontosabb kérdésekben folyamatosan olyan álláspontokat képvisel, ami rossz Magyarországnak.

Régóta itt van egy kérdőjel a levegőben, hogy miért csinálják ezt?

Erre…

Senki sem maradhat közömbös egy olyan gonoszság kapcsán, amit a Holokauszt révén a zsidóság ellen elkövettek. Mondta Maximilian Kolbe, aki katolikus papként önként vállalta a halált Auschwitzban.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média