A köztisztviselők napján azokat köszöntjük, akiknek a munkája sokszor nem látványos, mégis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy Veszprém városa nap mint nap jól működjön.

Idén külön öröm számunkra, hogy kollégánk, Németh József vehette át a Véghely-díjat, amelyet dr. Dancs Judit jegyző asszonnyal közösen adtunk át a városháza Komjáthy termében.

József 2007 óta dolgozik Veszprém város szolgálatában. Aki ismeri, tudja róla, hogy nemcsak nagyon felkészült szakember, hanem nyugodt, segítőkész és megbízható kolléga is. Építésügyi tanácsadóként olyan területen dolgozik, ahol a precizitás mellett sok türelemre, józan ítélőképességre és emberségre is szükség van – benne mindez megvan.

Kollégái számíthatnak rá, az ügyfelek és a tervezők pedig rendszeresen visszajelzik: Józseffel jó együtt dolgozni, mert érti a szakmáját, figyel az emberekre, és mindig a megoldást keresi.

Köszönöm neki a Veszprémért végzett munkáját, a hivatal közösségéért tett erőfeszítéseit, és gratulálok a Véghely-díjhoz!

Köszönöm minden köztisztviselő kollégánknak is a mindennapi szolgálatot. Veszprém működése mögött az ő tudásuk, türelmük és lelkiismeretes munkájuk is ott van.

️ A Tisza-kormány 50 nap alatt eljutott odáig, hogy hivatalnokokat és biztonsági szakértőket vegzál!

Kiállunk Hajdu János mellett, aki 16 éven át szolgálta hazánkat a Terrorelhárítási Központ…

A nemzetközi közvéleménynek is tudnia kell, mi történik Magyarországon.

A GB News műsorában arról beszéltem, hogy a magukat a jogállamiság bajnokainak nevező liberálisok ma Magyarországon politikai…

A facebook-kormányzás világában elég lesz rámutatni valakire, aki csípi a hatalom szemét, aztán már kezdődhet is a politikai alapú vegzatúra.

Akik most nagyon tapsolnak az új ÁVH létrehozásához,…

Zakatol a munka, fáradhatatlan dolgozik Szeretetország kormányfője! 💪

Az eheti parlamenti ülésnapokon a Fidesz-KDNP frakciószövetség tagjait kollektíven megbélyegző miniszterelnöki megszólalások…

Mások ne klímázzanak, de ránk mehet izomból (egyébként indokolatlan erősséggel)?

Magyar Péter akarnok és személyeskedő, gyalázkodó viselkedéséből elég!

“Választást kell nyerni, aztán mindent lehet.” Azt látjuk…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média