️ A Tisza-kormány 50 nap alatt eljutott odáig, hogy hivatalnokokat és biztonsági szakértőket vegzál!
Kiállunk Hajdu János mellett, aki 16 éven át szolgálta hazánkat a Terrorelhárítási Központ…
Dömötör Csaba: Itt vannak az újabb az újabb súlyos fejlemények a GMO-ügyben.
Magyar Péter megpróbálta félrevezetni a magyarokat, de arra talán nem számított, hogy saját államtitkára buktatja le és cáfolja meg.
Az egész történet ott kezdődik hogy, hogy a Tisza képviselői a legutóbbi strasbourgi plenáris ülésen megszavazták azt a javaslatot, amely korlátlan teret enged az új génmódosítási eljárásoknak, amelyeket génszerkesztésnek hívnak. A tagállamoknak mostantól nem lesz lehetőségük a tiltásra, és az érintett élelmiszereken még csak jelölni sem kell, hogy ilyen eljárását alkalmaztak.
A kormányfő újságírói kérdésre azt állította, hogy a génszerkesztésnek nincs köze a génmódosításhoz, és azt is, hogy szükség van ilyen eljárásokra.
Azzal nem számolt, hogy a kormányának egyik államtitkára korábban részletes parlamenti hozzászólásokban és előadásokban fejtette ki mindazt, ami látványosan cáfolja a miniszterelnök állítását.
Kőrösi Leventéről van szó, akit nemrég neveztek ki természetvédelmi államtitkárnak.
Ő egy idén januárban tartott előadásában ismertette a génszerkesztés lényegét, ki is vetítette. Ennek alapján az NGT növények géntechnológiával módosított növények. Azaz génmódosításról van szó. Egy másik beszédében utalt az Európai Bíróság korábbi döntésére, amely alapján az új génkezelési technikákkal előállított növényeket, magukat a technikákat és az eredményüket is, GMO-nak kell tekinteni.
A Tisza-kormány jelenlegi államtitkára arról is részletesen beszélt, hogy miért nem szabad támogatni ezeket az eljárásokat. A teljesség igénye nélkül ezeket mondta:
- Elveszik a nemzeti önrendelkezés lehetőségét a tagállamoktól. (Itt arra utalt, hogy egy tagállam mostantól nem tud tiltani.)
- Hiányzik a kockázatértékelés. (Azaz, nem látjuk még, hogy az ilyen eljárásoknak mi lesz az egészségügyi következménye)
- Címkézési és jelölési követelmények hiánya (itt arra utal, hogy nem is kell jelölni a génszerkesztési eljárás tényét az élelmiszereken).
Ugyanezen előadás egyik diáján az is szerepel, hogy az eljárás nem szándékos változásokat is eredményezhet a genomban.
Arról is világosan beszélt, hogy a nagy cégek az új szabályozással szabadalmaztathatják a vetőmagokat, miközben a hagyományos nemesítéssel termesztett növényeket nem lehet szabadalmaztatni. Ez ahhoz vezet, hogy a nagy nemzetközi cégek kiszorítják a kisebbeket a piacról, épp úgy a biogazdaságokat. Vessük össze ezt azzal, hogy Magyar Péter folyamatosan biogazdálkodásról beszélt a kampányban.
S még valami: a jelenlegi államtitkár pár hónapja azt is elmondta, hogy a génszerkesztési gyakorlat ellentétes az alaptörvény rendelkezéseivel.
Amikor Kőrösi Levente ezekről beszélt, az uniós tárgyalások még folyamatban voltak. Azóta az eljárás lezárult, és a génszerkesztésre vonatkozó javaslatot elfogadták. A Tisza képviselői mindezt megszavazták.
Tehát a helyzet összefoglalva a következő:
A Tisza képviselői szavazatukkal teret engednek a GMO-nak.
Amikor a kormányfő kérdést kap erről egy sajtótájékoztatón, akkor az egészet tagadja, mondván ez nem is génmódosítás. Mindezt úgy, hogy a saját környezetvédelmi államtitkára is több alkalommal megerősítette, hogy génmódosításról van szó, súlyos kockázatokkal.
Így néz ki a gyakorlatban, amikor egy kicsi szuverenitásról kell lemondani.
Áradhat a GMO. Egyenesen a magyar családok asztalára, mindezt úgy, hogy nem is tudnak majd róla, mert még csak jelölni sem kell.
️ A Tisza-kormány 50 nap alatt eljutott odáig, hogy hivatalnokokat és biztonsági szakértőket vegzál!
Kiállunk Hajdu János mellett, aki 16 éven át szolgálta hazánkat a Terrorelhárítási Központ…
A nemzetközi közvéleménynek is tudnia kell, mi történik Magyarországon.
A GB News műsorában arról beszéltem, hogy a magukat a jogállamiság bajnokainak nevező liberálisok ma Magyarországon politikai…
A miniszterelnök nem csak saját magát, hanem egész Magyarországot járatja le a hamis állításaival.
#SzalaiPiroska #magyarország
A facebook-kormányzás világában elég lesz rámutatni valakire, aki csípi a hatalom szemét, aztán már kezdődhet is a politikai alapú vegzatúra.
Akik most nagyon tapsolnak az új ÁVH létrehozásához,…
️ Az extrém forróság miatti vízhiány és a fokozott tűzveszély miatt most tényleg megfontoltan használjuk!
Zakatol a munka, fáradhatatlan dolgozik Szeretetország kormányfője! 💪
Az eheti parlamenti ülésnapokon a Fidesz-KDNP frakciószövetség tagjait kollektíven megbélyegző miniszterelnöki megszólalások…
Mások ne klímázzanak, de ránk mehet izomból (egyébként indokolatlan erősséggel)?
Magyar Péter akarnok és személyeskedő, gyalázkodó viselkedéséből elég!
“Választást kell nyerni, aztán mindent lehet.” Azt látjuk… 
Respect Hajdu János.
A TEK az elmúlt 16 évben megvédte az országot a terrorcselekményektől.
Magyarország ma Európa legbiztonságosabb országa.
(Elhangzott a Honvédelmi és Rendvédelmi Bizottság ülésén.)