Ismét dílereken kattant a bilincs

Lecsukták őket – bezárult a kör
Hónapokon át terítették a kristályt és a marihuánát – most kattant a bilincs.

A gödöllői rendőrök január végén igazoltattak egy 23 éves veresegyházi nőt Kartalon, akinek táskájából droggyanús anyaggal szennyezett őrlő, a kocsijából mérleg került elő. A nyomozás gyorsan továbbgördült és kiderült: nem egyedül játszott. Két nappal később már egy 26 éves férfi is a rendőrök vendége lett, aki több, Pest vármegyei településen mozgott a kristály beszerzése és terjesztése miatt.

A szálak tovább vezettek egy 33 éves férfihoz, aki Kerepesen készítette elő az anyagot.

A kör február 3-án egy hévízgyörki testvérpárnál zárult. A 39 éves férfi és 36 éves öccse hónapok óta árulta a szert. Többek között a fiatal nő is tőlük vette a drogot. Igazoltatáskor az egyikük még megpróbálta eldobni a nála lévő kábítószert, de hiába. A lakásukból további kábítószergyanús anyagok, a terjesztéshez és porciózáshoz használt eszközök, illetve pénz került elő.

A nyomozók kiderítették, hogy a 23 éves nő egy büfében is árulta a drogot– így az üzletet a rendőrség február 13-án három hónapra bezáratta.

A bíróság három férfinak rendelte el a letartóztatását.

️ A kábítószer nem menő. Nem üzlet. Nem „kis biznisz”. Bűncselekmény!

Ismét „kiállították” magukról a bizonyítványt a háborúpárti tiszás propagandisták!

Álljunk meg egy szóra. Az ellenzéki 'szakértők' szerint az, hogy Ukrajna elzárta az olajcsapot, és ezzel nyíltan…

️"Kedves Donald! Én vagyok a felelős a magyar népért és Magyarországért. Ha valaki bántja őket, az én kötelességem megvédeni őket. Most is így lesz”. Így szólt vissza a Zelenszkij miatt aggódó Tusknak…

Magyar Péter hatalmasat hazudott a mai aláírásgyűjtésről. hogy a Tisza összesen 250 ezer ajánlást gyűjtött, a Fidesznek pedig sok helyen még az 500 ajánlása sincs meg, van, ahol még egy sincs. Ezzel…

Az gondolom, és talán a nálam sokkal okosabbak is egyetértenek ezzel: ember egyik legősibb képessége a veszély felismerése.

Például amikor a pleisztocén kori vadász azt látta, hogy bozót rezgett, az…

Már megint pislogás nélkül hazudsz, hülyegyerek! A Fidesz elsőként gyűjtötte össze az egész országban az aláírásokat!
Életelemed az ordas hazudozás…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média