Az gondolom, és talán a nálam sokkal okosabbak is egyetértenek ezzel: ember egyik legősibb képessége a veszély felismerése.

Például amikor a pleisztocén kori vadász azt látta, hogy bozót rezgett, az idegrendszere azonnal reagált. A túlélés nem világnézeti kérdés volt, hanem biológiai alapvetés. A zaj lehetett ugyan egy lenge őszi szél is – de minden esély megvolt rá, hogy inkább valami nagyfogú ragadozó volt, ezért felesleges volt kockáztatni. Tegyük hozzá, hogy nem is nagyon lehetett, a túlélési ösztön nem társadalmi konstrukció volt, hanem biológiai realitás. Az élet értelme, ha úgy tetszik. Úgy tűnik, hogy ma már egyeseknél nincs ilyen.

Na ebből az állapotból jutottunk el odáig, hogy egyesek akkor sem hiszik el, hogy valószínűleg hamarosan háború lesz, amikor azt a háborúzni kívánó fél maga közli nagy nyilvánosság előtt.

A veszélyérzékelés rendszere nem halt ki – csak más , leginkább mesterségesen kreált, egyébként teljesen elhanyagolható és/vagy nem létező ingerekre reagál, vagyis a szimbolikus igazságtalanságok válnak központi kérdéssé. Például olyanokra, hogy milyen táskát vett valaki a nőjének, meg milyen órája van valakinek, akivel valaki nem értenek egyet.

Az ilyen típusú hergelés érzelmileg erősebb, mint a geopolitikai elemzés, a belpesti másnapos indulatok meg ráadásul le is kötik a hasznos energiákat.

És ezt pontosan tudják azok, akiknek épp az az érdekük, hogy az emberek ne foglalkozzanak a közelgő veszéllyel,