DELTA Program: újabb csapás a kábítószerpiac ellen.
Közösség, Egészség, Biztonság.

Korai ébresztő🕵🚓👮
Egy újabb kállói dílert vettek őrizetbe a pásztói nyomozók.
A 28 éves férfi – a beszerzett bizonyítékok és szakértői vélemények alapján – 2024 nyarától rendszeresen, továbbértékesítési szándékkal vásárolt és adott tovább kábítószert. Rendszeres és sűrűn visszatérő vásárlói voltak, akik között esetenként fiatalkorúak is megfordultak a családi háznál. A férfi illegális viszonteladói munkásságából egészítette ki a családi büdzsét. A tiltott biznisz szeptember 30-án ért véget, amikor egy hűvös reggelen a Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói és a rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársai közösen „bekopogtattak” a lakóházba, és elfogták a kállói dílert. A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették, és a bíróság elrendelte a letartóztatását.
A Kállón intézkedő rendőri erők a reggeli akcióval egy időben egy fogyasztó lakóhelyén is megjelentek, ahonnét egy férfit állítottak elő.
A bizonyítékok beszerzése érdekében a nyomozók több ingatlanban hajtottak végre kutatásokat, amelyek során kábítószer-gyanús anyagokat és annak felhasználásához, adagolásához használt eszközöket, valamint a bűnös vagyon elvonása érdekében pénzt és mobiltelefonokat foglaltak le.

Villáminterjú Miroslav Tokarral a Hungaroring célegyenese alatt található lakcímén.
VV: - Tokar úr, ön mint ügynök, a fedőnevét valóban Ruszin-Szendi Romulusz leszívatott testrészéről kapta?
MT: -…

Újabb felvétel - Lenézi a keményen dolgozó embereket Tarr Zoltán

️ A TISZA Párt alelnöke, Tarr Zoltán szerint a magyar oktatási rendszer nem arra való, hogy gondolkodni képes embereket neveljen – aki…

A külföldi finanszírozás függőségi viszonyt jelent. Senki ne higgye el, hogy idegen államok nagylelkűségből fizetnek újságírókat. A pénzhez elvárások is társulnak. Aki ezt függetlenségnek állítja be,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média