Villáminterjú Miroslav Tokarral a Hungaroring célegyenese alatt található lakcímén.
VV: - Tokar úr, ön mint ügynök, a fedőnevét valóban Ruszin-Szendi Romulusz leszívatott testrészéről kapta?
MT: -…
Leleplezem a Péterrel közös összeesküvésünket...
BEISMERŐ VALLOMÁS.
„Tisztelt strasbourgi Bíróság!
Most, hogy a napnál világosabbá vált a Brüsszel elleni összeesküvésem (összeesküvésünk), töredelmes feltáró-beismerő vallomást kívánok tenni.
Az úgy volt, hogy kebelbarátommal, Magyar Péterrel együtt, közösen, illetve kéz a kézben eszeltük ki az Ötkert nevű műintézményben, hogy majd ő, a lájkfarmként működő Facebook-oldala segítségével megtolja kissé AZ ÁRULÓ című könyv értékesítését. Nem mintha nem ment volna amúgy is jól, hiszen máris készül a második kiadás, ám összeesküvésünk során arra a fölismerésre jutottunk, hogy az indonéz biorobotok meg a dél-amerikai kamuprofilok ezreivel olyan algoritmuscunamit szabadíthatunk a magyar népre, hogy elugrani se bírnak majd a KÖNYV elől. Így kénytelenségből inkább megveszik.
Így esett, hogy vádlott társam, Magyar Péter már AZ ÁRULÓ megjelenése előtt hírül adta, hogy mindjárt érkezik a róla szóló nagy mű. Micsoda? Hogy ki küldte neki a nyomdából augusztusban a címlapfotót? Hát én, ki más?! Ez nyilvánvaló! Mint ahogy a 2025. október 6-i, mosolygós szelfizése AZ ÁRULÓVAL – lásd alant – szintén a konteónk része volt. Együtt főztük ki, hogy így lesz a legjobb. A Márk fotózta, ja. Asszem.
A 444-en 2025. október 7-én megjelent könyvkritika is az összeesküvés része volt. Magától értetődik. Tessék? Ja, nem, nem magától, bírónő.
Éspedig azért, T. Bíróság, mert a KÖNYV megjelentetése nagyobb részt Magyar Péter ötlete volt, kevésbé az enyém. Sőt, a nyomdaköltségeket sem „a Tóni”, hanem a Péter állta. Igen, jól mondja a bírónő: abból a dellából, amit az Opus-trükkből szerzett. A címlapfotót is ő választotta ki. Egyszerűen imádja. Azt is. Minden fotóját imádja. Most már nem Demszkyvel tapétázza a szobáját, hanem magával. Nem, nem magával, bírónő. A KÖNYV egyik példányát is fölragasztotta a falra.
Miért? Mit miért? Mit értetlenkedik itt a T. bírónő? Péter nem csak a híreket, hanem a könyvpiacot is meg akarta szállni. Ennyi. Négy PR-könyvet már íratott magáról, ám ő a fideszesekhez is el akart jutni, így megíratta velem AZ ÁRULÓT. Igen, külön kérte. Sőt könyörgött. Aztán fölpofozott. Mikor eleinte tiltakoztam, a telefonomat a Dunába dobta. Többször is. Így történt. Péter is megerősíti majd, ha itt lesz. Ha egyszer újra emberek közé engedik. Bár a rohamai miatt erre minden bizonnyal csekély az esély…”
Nagyjából itt tartottam a vallomásban, amikor iszonyatosan bekummantottam a fejemet az éjjeli szekrénybe, és fölébredtem…
/posztok.hu
Újabb felvétel - Lenézi a keményen dolgozó embereket Tarr Zoltán
️ A TISZA Párt alelnöke, Tarr Zoltán szerint a magyar oktatási rendszer nem arra való, hogy gondolkodni képes embereket neveljen – aki…
️
Forró Péter: A Kossuth-díj mellé pofátlansági bónusz is jár?



