Valahogy így kezdődik, de ez megint csak egy újabb csalás
Nyomozó kollégáink nevében próbálkoznak a csalók👇
️ Mindig legyen gyanús, mert mi sosem hívunk és nem küldünk SMS-t banki ügyekben, sosem…
Szurkolunk
Ahogy már több bejegyzésünkben is olvashattátok, e hét szombatján veszi kezdetét Balatonfüreden a VI. Női Rendőr Kézilabda Európa-bajnokság.
Válogatott csapatunk szakszerű edzések sorozatával, edzőtáborral, óriási elszántsággal és egy izgalmas, fej fej melletti – az NB II.-es Dunakeszi VSD csapata elleni - felkészülési mérkőzéssel hangolódott a megmérettetésre.
Ponyi Gergő vezetőedzőként, Dr. Vattay Gergely másod- és kapusedzőként, Kosztend Szabolcs technikai vezetőként vett részt az igazolt kézilabdázókból összeállt csapat felkészülési folyamatában.
Hat országból érkeznek játékosok az Európa-bajnokságra. Így a magyarok mellett Ausztria
, Dánia
, Franciaország
, Németország
, Norvégia
és Szlovákia
rendőrnői küzdenek majd a jól megérdemelt győzelemért.
Csapatunk szeptember 14-én 18 órakor száll először harcba, Ausztria ellen, majd szeptember 16-án Norvégia ellen. A csoporton belüli továbbjutás ennek a két mérkőzésnek a kimenetelétől függ majd.
Szurkoljunk és izguljunk együtt!🤞✌️
A belépés a bajnokságra ingyenes!
Valahogy így kezdődik, de ez megint csak egy újabb csalás
Nyomozó kollégáink nevében próbálkoznak a csalók👇
️ Mindig legyen gyanús, mert mi sosem hívunk és nem küldünk SMS-t banki ügyekben, sosem…
️A gazdaságpolitikai viták visszatérő kérdése a társasági nyereségadó mértéke. Európában igen széles skálán mozog a vállalatok eredményét terhelő adó nagysága; 35 százalékkal Máltán a legmagasabb, míg…
Brüsszel ámokfutását meg kell állítani!
️ A tét: az EU utolsó versenyképes iparága.
Ez az igazi átverés
Mit is jelentene a mindennapokban a legújabb Magyar Péter-féle adóemelés? Most elmondom!


Legalább már ezt is tudjuk: a kutyapárt se nem vicces, se nem trendi, se nem modern, hanem csupán egy ocsmányul gyűlölködő szekta!
️
️
️ Persze, ha ezt az alakot kivágják maguk közül, akkor némileg…