Elfogtuk őket

Rágyújtották az autót egy férfira. A bíróság elrendelte az apa letartóztatását, és azóta az elfogatóparanccsal keresett fiát is őrizetbe vették.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt.

Július 31-én este egy kunmadarasi utcában apa és fia betörték egy személygépkocsi ablakait, amiben egy férfi és a barátnője 👫 ült. A nő félelmében kiszállt a járműből, ekkor az egyik támadó megütötte őt. Az asszony elmenekült, míg a barátja továbbra is az autóban maradt.
Az apa többször a sértett megölésére biztatta 21 éves fiát. Később a 42 éves férfi meggyújtotta a kocsi jobb oldali ülését, ami nagy lánggal égni kezdett. A támadók ekkor elmenekültek. A magatehetetlen férfit a helyszínre érkezők emelték ki a járműből. Az előzetes orvosi vélemény szerint a bántalmazott nő könnyű, míg a férfi súlyos sérüléseket szenvedett.

A rendőrök augusztus 2-án fogták el és hallgatták ki az apát, a bíróság elrendelte letartóztatását. A fia ellen elfogatóparancsot bocsátottak ki, augusztus 7-én fogták el. A nyomozó hatóság gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vette, majd kezdeményezte letartóztatását.

️Kéjtükör, helikopterezés, luxivilla, közpénzre zsírleszívás, Magyar Petizés, Sziget-fesztiválozás a 18 évesek közt: az egykoron katona Ruszin-Szendi kapuzárási pánik-korszakát előbb a Honvédség,…

️ Sümeghi Lóránt: Mocsárba süllyedt ukrán jogállamiság

Azoknak, akik közelebbről figyelik az ukrán lobbival mesterségesen átitatott nyugati politikát, talán nem okozott túl nagy meglepetést, hogy…

Tíz év múlva a következő politikus nemzedék egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy az Ausztria irányából Magyarországra igyekvő migrációs hullámot megállítsa.
A műsor linkje kommentben.…

️PÉCSI BAJTÁRSUNK IS FELLÉP A SZIGET FESZTIVÁLON

Idén a mentők nem csupán a Sziget fesztiválozók egészségügyi biztosításáért felelnek, hiszen egy bajtársunkkal a színpadon is találkozhattok.

Büszkék…

A 444 megkezdte a Kutya Párt kivégzését

️ Minden jel szerint a Soros György által pénzelt 444-re hárulhatott az a feladat, hogy teljes mértékben megtisztítsa az utat Magyar Péter előtt.

Most beleálltak…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média