Kedves követőink! A tegnapi kommentek között megosztott információk segítségével megvan a bizonyos 106-es kulcshoz tartozó hotel, ahol a hét ember sérülésével járó baleset okozója megszállt. A szobát kollégáink azóta átkutatták, mely további információval szolgált a nyomozáshoz. A BRFK közlekedési rendőrei továbbra is keresik a 23 éves Tiganciuc Calin, moldáv állampolgárt, aki ellen elfogatóparancs van érvényben. A felkutatásáért kollégáink mindent megtesznek, és ahogy a Ferihegyi úti halálos balesetet okozója esetében, most is el fogjuk kapni a baleset helyszínéről elmenekülő férfit! Még egyszer köszönjük a segítséget és azt is, hogyha bármilyen hasznos információtok van, akkor megosztjátok velünk. Ilyen esetben kérjük, hogy akár névtelenségetek megőrzése mellett tegyetek bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon. Ez azért fontos, mert bár követjük a kommentfolyamot, de az egyes posztok alatt összegyűlt, akár ezres nagyságrendű hozzászólás mellett elveszhetnek a fontos információk.

A kétfaktoros azonosítás a saját érdekünk

+ =
👉A kétfaktoros azonosítás, hatékonyabban védi fiókjainkat az illetéktelen hozzáférésekkel szemben.

👉Fontos lépés a digitális világban való felelős és…

❤️Срећан Бадњи дан свима!
Elérkezett az ortodox Karácsony ! Boldog Ünnepeket kívánok minden szerb barátomnak, ismerősömnek!

A szerbek a hagyomány szerint a liturgia után Karácsony első napját szűk…

ATV Csatt Egri Viktorral // Szembesítettem Magyar Péter rajongóit a valósággal!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média