❤️Срећан Бадњи дан свима!
Elérkezett az ortodox Karácsony ! Boldog Ünnepeket kívánok minden szerb barátomnak, ismerősömnek!
A szerbek a hagyomány szerint a liturgia után Karácsony első napját szűk…
Ausztriában néhány nap leforgása alatt 180 fokos fordulatot vettek a politikai események, miután először a koalíciós tárgyalások jutottak zsákutcába a liberális NEOS egyeztetésekről történő kivonulása miatt, majd a Néppártot (ÖVP) vezető Karl Nehammer nemcsak kormányfői, de pártvezetői pozíciójáról is lemondott.
☝ Alexander Van der Bellen szövetségi elnök – az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) további erősödésétől félve – végül kénytelen volt előre menekülni és a kormányalakítási megbízást adni annak vezetőjének, Herbert Kicklnek, aki annak ellenére csak most kapott erre felkérést, hogy pártjával magabiztosan nyerte meg a szeptember végi választásokat. Nagy valószínűséggel tehát kijelenthető, hogy kudarcot vallott a fősodor azon hatalomtechnikai alkukon alapuló stratégiája, amely az FPÖ-t kizárta volna a hatalomból, ami egyben demonstrálja azt is, hogy a Patrióták megkerülhetetlenné váltak Ausztriában.
Biró András, a XXI. Század Intézet kutatója legújabb gyorselemzésében az osztrák koalíciós tárgyalások sikertelenségéből kialakult politikai válság okait és várható következményeit mutatja be.
❤️Срећан Бадњи дан свима!
Elérkezett az ortodox Karácsony ! Boldog Ünnepeket kívánok minden szerb barátomnak, ismerősömnek!
A szerbek a hagyomány szerint a liturgia után Karácsony első napját szűk…
Ukrajna leállította a földgázszállítást, de a magyar energiaellátás biztonságban van
Megvédjük a rezsicsökkentést is, ebből nem engedünk
Sorosnak haverja fél Brüsszel, Musk ellen pedig szervezkednek.
Kettős mérce a'la európai értékek.
Weber úr, rossz számot tetszett tárcsázni az előválasztással kapcsolatban! Ez nem a kívánságműsor, ez a szuverén Magyarország!
ATV Csatt Egri Viktorral // Szembesítettem Magyar Péter rajongóit a valósággal!
️️️
Csak a Tisza Párt bázisának van annyi esze, hogy ha kapnak egy utasítást a pártközpontból, akkor az eredetinek szánt gondolatuk mellé odamásolják magát a pártutasítást is! De azért a Fideszesek a…
A magyar energiaellátás biztonságban van, annak ellenére, hogy Ukrajna januártól leállította az Európába irányuló orosz földgázszállítást. A rezsicsökkentést is meg fogjuk védeni.
Ma már a legfanatikusabb brüsszeliták sem vitathatják, mert nem is tudják, hogy az Európai Unió versenyképessége rendkívüli mértékben romlott a közelmúltban, aminek az egyik legfőbb oka, hogy a…