Büszkék vagyunk Róka Tamás r. törzszászlósra, készenléti rendőrünkre! 
"Tisztelt Készenléti Rendőrség!
2024. november 17-e napján reggeli órában egy talált okmányokkal és némi magyar forinttal hozzám került pénztárcát szerettem volna visszajuttatni a tulajdonosának. A tárcában levő okmányokból megismerve a tárcáját elhagyó Úr címét elindultam a tulajdonost felkeresni. Már a házba bejutás sem volt egyszerű, így az említett háztól nem messze levő rendőr kapitányság külső lépcsőzetén álló három rendőrtől kértem segítséget.
Levelemet azért írom, mert az emberek folyamatosan pocskondiázzák az embertársaikat, -így a rendőröket is - ritka véletlen, ha fáradságot vesznek kellemes tapasztalatik megírására.
Róka Tamás és két Kollégája segítőkészsége határtalan volt. Tetejében az intézkedés alatt még plusz kisebb malőr kerekedett a fejem felet, és ebben az esetben is emberien, türelmesen, békés megoldásra törekedőek voltak.
Nagyon-nagyon köszönöm a három rendőr jószándékát, felettébb udvariasak voltak, tisztelet tudóak, jólápoltak, kedvesek.
Minden jót kívánok ez úton is Nekik!"
/posztok.hu
Soros magyarországi helyőrségei újabb összehangolt támadást indítottak a kormány lakhatási intézkedései ellen
️ Magyar Péter új hobbija, hogy MINDENKIBE belerúg.
Belerúg a szavazóiba, a saját párttársaiba, de még az őt imádó médiába is.
Az álmoskönyv szerint ez nem túl okos…








